2011. február 21., hétfő

A fogyasztói társadalom

Előre is elnézést kérek azoktól, akik már unják, hogy állandóan az itteni bevásárlóközpontolról írok, de nem tudok szó nélkül elmenni a téma mellett.

Másfél évvel ezelőtt Axel egyik kollegája (akkor még csak leendő kollega volt, de ezt akkor még nem tudtuk) azt mondta, hogy Madridban azért szűnt meg a siesta (a délutáni szünet, áltlaában 2-5 között), mert a város szélén épült bevásárlő központok olyan konkurenciát teremtettek az üzleteknek, hogy muszáj lépést tartani velük. Márpedig a bevásárlóközpontokban nincsen siesta.

Amikor 2003-ban itt éltem, akkor pl. a La Moralejanal, Alcobendasban volt egy Carrefur, és egy Moraleja Green nevezetű pláza, aminek a fele tök üres volt, nem is volt bérlője az üzleteknek. Ma ugyanitt a Carrefur mellett van egy Dacathlon, egy Norauto, egy Toysrus..és persze a Moraleja Green bevásárlóközpont.

És ez nem minden. Az M40, M50, körgyűrűk és az összes autópálya mentén, madrid 50 km-es vonzáskörzetében szinte minden kijáratnál van 1-1 óriási bevásárlópark. Szerencsétlenebb települések közelében "csak" 1-2 nagy élelmiszer áruház, Carrefur vagy Auchan (amit itt Alcampónak hívnak, spanyolul az Auchan-t áucsán-nak ejtenék, ami mókás lenne). Jobb esetben van mellettük 1-1 másik áruház: Decathlon, Norauto. És rengeteg olyan hely van, ahol mindezeken felül ott egy óriási (de tényleg óriási) bevásárló központ, Ikea, Media Markt, Saturn, PC City, Leroy Merlin, stb.

Tegnap egy ilyenben voltunk Axellal, Rivas város mellett. Maga a város egy gyönyörű kertváros, rengeteg zöld területtel, este a parkban kivilágítják a sportpályákat (olyan kosárlabdapálya, amit még otthon nem láttam, és a focipáylát bármelyik othtoni NB1-es csapat megirigyelhetné), tiszta, rendezett környezet: szóval látszik, ez egy gazdagabb réteg városa. Nagyon tetszettek a házak: szinte mindegyik sorház volt (chalet adosado) vagy különálló ház (chalet v. casa independiente). A medence és a dupla garázs itt alaptartozék, elvégre itt Apu bejár dolgozni Madridba, Anyu pedig a gyerekekről gondoskodik. Az egész helynek mégis volt valami kisvárosi hangulata, valami igazi bája, ami nagyon megragadott. És persze itt volt egy óriási bevásárló park is, a városon kívül.

Volt itt Carrefur, Norauto, Meki, Leroy Merlin, Media Markt, és egy akkora Decathlon, amekkorát még itt sem láttam, de még Franciaországban sem. Ide bemetünk Axellal, mert polárt szerettünk volna nézni (én vettem is egyet leárazva 11 EUR volt). Az áruházon belül volt itt elkerített focipálya, 2 golfpálya (egy mini ls egy nagyobb) elkerített gördeszka és rollerpálya, és mounten bike pálya. természetesen ping-pong asztal hegyek és a mászófal is vásárlásra és játéjra csábított. (és az áruházon kívül is volt sportpálya). csak a búvárfelszerelések egy komplett soron sorakoztak, emellett ugyanilyen mennyiségben szörfcuccokat is lehetett kapni. (Jani majd biztos ellesz a búvárrészlegen)

A fogyasztásra és vásárlásra csábítás elképesztő méreteket öltött Spanyolországban. És az emberek szeretik. Az üzletek gondöokodnak róla, hogy itt jól érezd magad, és minél gyakrabban gyere vissza. Egyrészt meleg van, ami az itteni embereknek a hidegérzetér megszünteti (otthoni szemmel nincs ám olyan hideg), és az üzleteken , éttermeken kívül van itt bowlingpálya, játékterem, a gyerekeknek vidámpark (az áruházon belül!), éttermek, kávézók, mozik, fodrász és kozmetikai szalonok és persze üzletek, bankok és üzletek, és üzletek, és üzletek....

A gyerekek külön célközönség: nem árt őket már jó korán ideszoktatni.. A játékboltok 90%-a a földszinten van, ne kelljen a babakocsival bíbelődni. Az éttermek környékén van a mini vidámpark, ahol animátorok gondoskodnak a gyerekek szórakoztatásáról.

Természetesen a Burger Kingben, KFC-ben, és az összes egyéb gyorsétteremben van gyermekmenü (az ajándék kötelező), és tarthatod ott a szülinapi zsúrt is. Persze elmaradhatatlan kellék a játszótér, játékvár, kreatív foglalkozás, stb. nem bíznak semmit a véleltrenre. A parkolás ingyenes, az üzletek reggel 10-től este 10-ig vannak nyitva, az éttermek hajnal 1-ig. A cél az, hogy az egész napodat itt töltsd.

Egyébként is minden a fogyasztás maximalizálásáról szól. Nem csak a gyerekeknél, hanem a felnőtteknél is. itt minél nagyobb kiszerelésben veszel meg valamit, az annál olcsóbb. PL. ha valami 1 EUR-ba kerül, akkro odaírják, hogy a második csomag mondjuk csak 0,45 EUR. Itt arra ösztönöznek, hoyg minél többet vegyél. Óvatosan kell ám ehhez közelíteni, mert nem biztos, hogy pont szükséged van 6 kiló kakaóra, vagy 2*5 liter mosóporra. Minden boltnak van törzsvásárlói kártyája. Nekem az első az Yves Rochernél lett, és pl. amúlt héten kaptam tőlük levelet, hoyg ha bemegyek az zületbe, már akkor is a szórólap bemutatásával kapok egy szempillaspirált. Amúgy meg 40% kedvezményt a 2. (!) megvásárolt termékre. Na, ehhez képest rögtön 15 EUR-t hagytam a boltban.

A rebajas is egyfajta fogyasztás ösztönző. Itt a rebajas végére, amikor már mindenki belefáradt az előző szezon ruháinak túrásába, ott van először csak diszrkéten, maj egyre hangsúlyosabban az új kollekció. 1-1 darabját azonnal kedvező ráon kirakják, hoyg menj oda, nézd meg, szeress bele, vedd meg. És aztán szépen lassan elkezded várni az új kollekciót, hogy vajon milyen is lesz és szép lassan elkezded megvenni a darabjait.

Nem csak a ruha, vagy az élelmiszerboltokban vannak ilyen trükkök, hanem mondjuk az IKEA-ban is. Klubkártyával rengeteg mindent 20%-al olcsóbban kapsz meg (természetesen a kedvezmény úgy máködik, hogy a 20%-át a vásárolt dolgoknak utalványban kapod vissza, amit levásárolhatsz a következő alkalommal). vagy modnjuk 2 EUR-ért (ami itt mondjuk 2 kv ára) ehetsz egy adag húsgombócot (10db +szósz+köret) és egy üdítőt. Igenis menj be, nézegetsd végig a plcokat, egyél az étteremben és vegyél valamit.

Vagy az ékszerboltban: szombaton Beaval bementünk a Pandorába. van innen egy karkötője, és a karkötőn lévő Buddhája leesett és elveszett. Megvette a Buddhát, de az eladó aznnal rábeszélte még két biztonsági csattra, mert az így ellensúlyozza a Buddha súlyát, így biztos, hogy nem hagyja el legközelebb a Buddháját. Így az előre tervezett kétszeresét költötte, közben meg nagyon örült, hogy az eladó felhívta a figyelmét, hogy a két kapocs nélkül a Buddháját el fogja hagyni. (holott szerintem szimplán az előző Buddhának lehetett gyengébb a rögzítőkapcsa)

Sajnos az amerikai fogyasztási kultúrával nincsen összehasonlítási alapom, de azt tudom, hogy a mértékek és a méretek sokkal nagyobbak, mint Európában. Igazából el sem tudom képzelni milyen lehet ez ott, de engem már ez is sokkol, amit néha itt látok.

Mindezek ellenére, hogy tudom, hogy működik, tudom , mi a cél, akkror is szeretem, ha elcásbítanak az üzeltek, szeretem, hogy itt a vevőt ügyfélnek kezelek, hoyg a vevőszolgálat valóban a vevőt szolgálja. Töredelmesen be kell valljam, minden trükkje ellenére megadom magam , hiszen én is aktív része vagyok ennek a fogyasztói társadalomnak.

1 megjegyzés:

  1. Persze Berangere-nek is csak "lett" Pandora karkötője, ahogy Neked is csak úgy "lett" gyönyörű zöld Tous táskád... (o:

    VálaszTörlés