Paradise

Nagyon szeretem Sant Feliu-ben, hogy minden hétre jut valami program. Itt minden hétvégén van valami: kiállitás, fesztivál, stb...

A múzeumok napján például megnéztük a Plaza de Monasterioban a helyi történelmi múzeumot. Kiderült, hogy St Feliu de Guixols egy afrikai misszionárusról, Félixről kapta a nevét, aki hittéritői tevékenysége során jutott el erre a helyre. Itt nem nagyonv oltak vevők a humorára, és egy fához kötözve a parti sziklákról ledobták a tengerbe, ahonnan sikerült kimásznia, de sziklát nem sikrült megmásznia. Ekkor azonban alászállt két angyal az égből, akik felhúzták a sziklák mentén igy meneklt meg.  Afrikai Félixet (aki valószinüleg a mai Marokkó területéről érkezett) utóbb szentté avatták, igy lett Szent Félix, vagyis katalánul Sant Feliu. Guixols meg ezt  a területet hivják, ahol a város elterül, vagyis Guixols-i Szent Félix.

 A város nagyrészt a hajózásból élt, a spanyol armada több hires hajója itt is készült, illetve a másik nagy gyár pedig a parafagyár volt, ez már a XVIII. Századtól- és a parafagyár a mai napig üzemel. A hajógyártás a spanyol armada hanyatlásával megszünt, itt gőzhajókat már nem gyártottak, de a kikütőben számos emlék található a régmúlt dicső hajóiról: ha valaki figyelmesen olvassa a táblákat láthatja mikor, kivel ütköztek meg a partok mentén, melyek voltak a legjelentősebb hajók, melyek itt készültek, illetve ki van állitva egy-két régi horgony, és hát valljuk be a mai kikötő, ami a városközpont partjának jelentős részét elfoglalja, a régi kikötő alapjaira épült. A másik ami még megmaradt, az a halászat- hajnalban lehet látni ahogy kifutnak a halászhajók, majd később visszatérnek a zsákmánnyal a halpiacra. Itt nem kell attól tartani hogy nem friss a haláru, persze tudni kell, hogy helyi boltosnál kell megvenni, akkor helyi friss árut kapunk. Mindezeket akkor tudtuk meg, amikor a vizi aktivitások kiállitása volt a parton- hajók, vitorlások, tengerészeti iskolák, búváriskolák képviseltették magukat, Jani legnagyobb örömére J És persze, miér tne, meg is lehetett kóstolni a helyi különlegességeket: a polip carpacciot, vagy rüstün sült rákot, halakat, és a finom kagylókat is.

Szintén nagy élmény volt a bor- ás sajtvásár, ez már S’Agaróban volt, ami Sant Feliu mellett van, egyfajta urbanización (csatolt városrész).  Azon  a napon komoly összeget fektettem sajtokba: vettünk kétféle kecskesajtot, egy asturiasi keméyn sajrtot, aminek olyna ize votl, int az olasz pecorinónak, illetve egy svájci sajtféleséget is, ez az ementálira hajazott. Jani meg megkóstolta a diós sört, azt mondja, egész jó volt. S’Agaró azért is egy nagyon jó hely, mert itt van a playa de Sant Paul, vagy Platja de Sant Paul (katalánul), ami Sant Feliu strandja. Na, ez aztán a gyönyörüség! És nem csak maga a part, hanem a part mentén a sziklákba vákjt túraútvonal miatt is. Kihagyhatatlan, ha valaki erre jár.

Aztán voltunk jótékonysági vásáron is, itt fejenként 3 euróért kaptunk 3 szelet tortát és egy pohár narancskoktélt, ami igen finom volt és az összeg pedig e helyi vöröskereszthez került.

A sportolás is divik itt: volt triatlonverseny, amikor gyakorlatilag a belváros lezárták és ugyan a versenyben mi nem vettünk részt, de a verseny mellett sportkiállitás és vásár illetve egyéb sportprogramok is voltak.

Tovább hódolva az élvezeteknek a múlt héten pezsgővásár volt- itt inkább csak kóstolgattunk, lévén egyikünk sem szereti a pezsgőt, de 1 ingyenkoktélt azért megittunk valami narancsos és egy keserü, Campari szerü likőrből készült és a narancs miatt nagyon jó ize volt.

A legutóbbi hétvégén pedig divatbemutatón voltunk. Az egiyk illatszerboltan kaptam két belépőt a rendezvényre, (mivel lokálpatriótaként igyekszem mindent helyben megvenni), és hát miért is ne mennénk el ha már van meghivónk? Persze elsőnek benéztem a dátunot, és pénteke este mentünk, ait ugyan nem bánok, mert legalább a próbát megnéztük, hoyg instruálják a modelleket. Na,nem lennék model, szerencsére ez a veszély mondjuk nem is fenyeget.

Viszont másnap már ott voltunk, és ugyan nem ez volt a legjobb program, ahol részt vettem, de jól szórakoztam. Azt hiszem a lebonyolitás lehetett volna pörgősebb is, mert egy óra után meguntuk a bámészkodást és elindultunk haza J

Az a jó  a nagy jövés.menésben hogy a város éttermeit is felfedezzük küzben. Nagy kedvencünk a kebabos a Ramblán, ahol már törzsvendégek vagyunk, de kipróbáltuk az új mexicói éttermet is, az is nagyon jó, illetve azt is felfedeztük hol lehet jó hamburgert enni. A pizzás sem rossz, csak drága, a kinai az olcsó, de nem annyira jó- inkább maradunk a Platja D’Aro-i wokosnál.

Családi, baráti kapcsolatok Spanyolországban

A mai Határátkelőn megjelent postom:
Lehet, lesz aki túl általánosnak és közhelyesnek érzi, de Spanyolország is Európa, igy ezek az értékrendek, többé-kevésbbé azonosak. Úgyhogy nincsenek nagy különbségek Magyarország és Spanyolország között, legalábbis ebben a tekintetben...

Spanyolországban a családnak kultusza van.

Ezt úgy kell érteni, hogy a család, mint fogalom szent dolog, mindenek felett áll. Nyilván ebben közrejátszik az is, hogy ez még mindig egy katolikus ország, még akkor is, ha rengeteg egyéb nemzetiség lakik itt nagyon nagy számban.

A gyerekeknek mindig mindent megadnak. És pont. Ez éppen akkora előny, mint hátrány, ugyanis gyakorlatban ez azt jelenti, hogy elkényeztetik a gyerekeket, mindig, mindent szó nélkül megadnak nekik, és bármit csinálhatnak, minden rájuk van hagyva. A nevelés itt a klasszikus „laisser faire”, igy a gyerekek üvölthenek, rohangálhatnak, játszhatnak egészen hajnal 1-ig. Itt nem igazán találkoztam olyan esettel, hogy a gyereket lefektetjük fél nyolckor. Ugyan már! Azt még hozzá kell tenni, hogy mindez az első napos naptól kezdve az utolsó napig, amikor kint lehet lenni az utcán (nincs annyira hideg, bár egyes területeken nincs olyan nap, amikor hideg van), akkor mindig, minden az utcán zajlik. Az emberek reggeltől estig az utcán vannak, ha nem sportolnak, akkor pedig üldögélve beszélgetnek egy kávéházi teraszon, ha ez nincs, akkor a téren a padokon. A gyerekek meg körülöttük ugrálnak. Itt a gyerekeket nagyrészt mindig mindenhova viszik a szülők, fpképp az anyukák. Láttam már alig pár hetes csecsemővel sétálgató anyukát a Carrefourban, ez itt természetes.

Az idősebb korosztályt is nagy tisztelet övezi. Spanyolországban magas az átlagéletkor, az emberek nyugdij felett kezdenek el élni, utazgatni, túrázni, stb. De mind a társadalom, mind pedig a család különösen megbecsüli az időseket. Itt ők nem a baby sittert helyettesitik, hanem aktivan részt vesznek a család életében, miközben megvan a maguk élete.

Azt is tudni kell, hogy Spanyolországban nem ritka, hogy 3 generció együtt lakik, itt eleve a „gyerekek” gyakorlatilag a házasságkötésük idejéig a szülőkkel élnek. Most a válság kapcsán különösen igy van ez, hiszen a fiataloknak egyszerüen nincs pénzük önálló életet kezdeni, tegyük gyorsan hozzá, nem is mindig akarnak, elvégre milyen kényelmes, hogy anyuka kiszolgálja őket.

A fentiek ellenére Spanyolországban az egyik legmagasabb a válások aránya a többi európai országhoz képest. Valószinüleg ez azért van igy, mert a fiatalok általában 24-26 évesen megházasodnak, sokszor rögtön az első szerelmükhöz mennek hozzá. Az első gyereküket a nők 30 éves kor előtt szülik, bár ez most elkezdett felfelé tolódni, a minap láttam egy TV müsort amiben arról panaszkodtak, hogy ma az a tendencia, hoyg átlagban 31 évesek a nők az első szüléskor.

 A barátságok igazából ugyanolyanok, mint Magyarországon. Az igaz, hogy itt ne várja el az ember, hogy  a munkahelyén majd meghallgatják a magánéleti gondjait, de bármikor el lehet menni a kollegákkal ebédelni, vacsorázni, munka után beülni valahová. Ezen kivül nagyon, de nagyon segitőkészek. Én itt ebből a szempontól sem találkoztam negativummal, itt akár külföldi vagy, akár nem, akkor is segitenek, mert ez nekik természetes.

Nekem az itteni barátaim nagyrészt volt, vagy jelenlegi kollegák, ugyanolyan multikulti közeg, mint ahol dolgozom, illetve, mint ahoyg Magyarországon is volt. Van köztük fracia, argentin, olasz, és még sorolhatnám.  Érdekes, hogy ezek a barátságok, annak ellenére, hyog kollegák voltunk, mindig a munkahelyváltás előtt vagy után alakultak ki, valószinüleg azért, mert közös volt bennük, hoyg a szerződésünk járt le, igy a hasonló szituáció jobbna összehozott minket.

Azt is meg kell szokni, hogy kevés kivételtől eltekintve az emberek nem hivják meg egymást a házukba, lakásukba, hanem inkább egy étteremben ülnek össze egy vacsora mellett. Kivétel a nyári brabecue-ket, ahol nagy társoságok szoktak összeverődni, de sokszor ezt is egy külső helyre szervezik. Ennek több oka is van. Egyrészt a spanyolok, bár nagyon nyitottak, azért mégis, a lakásuk az ő privát szférájuk, ráadasul, különösen a fővárosban nagyon sokan laknak kis lakásokban, ahol hely sem lenne a vendéglátáshoz. Meg hát kényelmesebb beülni egy bárba, nem kell mosogatni és készülődni. (szegények, mindig oda lyukadok ki, hogy lusták, pedig higgyétek el, ez igy egyáltalán nem igaz). A válság ezt annyiban változtatta meg, hogy itt is vagy a beülések, összejövetelek ritkábbak, vagy pikniket szerveznek, ahová mindenki visz valamit, vagy ha étterembe, vagy szórakozni menek, akkor 5 copa helyett mondjuk 3-at isznak meg. És csak megjelenik az otthoni vendéglátás is.

Összeségében én azt tapasztaltam, hoyg olyan nagy különbségek nincsenek, persze Spanyolország is elég nagy, és én életvitelszerüen Madridra, illetve a mostani lakóhelyemre tudok rálátni, lehet pl. Andalúziában, vagy északon Galiciában máshogy mennek a dolgok. De a család itt is család és a barátok is ugyanolyan barátok, mint Magyarországon.

Immigrantes

Már jó ideje rágom ezt a postot, és ami a megirására késztet, azok az elmúlt hetek londoni, illetve párizsi eseményei.
Sokat gondolkozom azon, hogy a londoni katonagyilkosságról, vagy a párizsi támadásról miért nem, vagy csak alig hallani a magyar médiában.
Ennek lehet hogy az az oka, hogy otthon érdekesebb események is vannak, vagy az ok abban keresendő, hogy Magyarországon a bevándorlási kérdés, mint olyan nem látható, nem érezhető át a mindennapi ember számára. A kilencvenes évek végén volt egy nagyobb bwvándorlási hullám nálunk, amikor délről a háború súlytotta országokból érkeztek menekültek, illetve egy nagyobb hullám Erdélyből. Talán a elyzet, aki akkor azt átélta, picit hasonlit az ittenihez, de a számok itt nagyságrendekkel magasabbak, mint ahogy az életszinvonal és a szociális ellátás is, de az ide érkező bevándolrók céljai 99%-ban egyeznek minden bevándolróéval, bárhol a világon: egy jobb élet reménye. Gondoljunk bele, ők a hazájukat hagyják el egy olyan helyért ahol nyelvet nem beszélnek, a válság mellett valószinüleg esélytelen munkát kapniuk (kivétel van, ezt látni fogjuk), az egyetlen dolog, amire számithatnak az a befogadó ország ellátó rendszere, és ha van már itt családjuk, ismerősük, rokonuk. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy itt Spanyolországban az emberek hiába nyitottak a bevándolrásra, és fogadnak szivesen minden külföldit, kár lenne tagadni, igenis létezik bevándorlás-ellenesség, különösen az olyan esetekben, akmkikor a bevándorlókat okolják a munkanélküliségért, vagy bármilyen egyéb vélt- vagy valós sérelemért. Látni fogjuk, ez egyáltaán nem igy van. Az viszont igaz, hoyg aki bevándolrol, annak mindent meg kell tennie, hogy beilleszkedjen ide, sajnso azt hiszem sok országban sok konfluktus van amiatt, hoyg egyes népcsoportok nem hajlandóak alkalmazkodni más kultúrákhoz, és ez konfliktusokhoz vezet. ugyanakkor, amikor a bevándolrók szitják a zavargásokat, magam is felteszem a kérdést: mit vártak? Senki nem kötelezett egyetlen embert sem, hogy hagyja el a hazáját, ha nem találta meg a számitását, lehet visszamenni. Ennyi. De nézzük is, kik élnek nagyobb számban itt Spanyolországban!
Latinók
Ők egységesen a Közép- és Dél- Amerikából érkezettek. Szerencésjükre nyelvi nehézségeik nincsenek, hiszen anyanyelvük a spanyol, ami ugyan kicsit eltér a castellánótól, és ki lehet venni az akcentust az első szó után, de ez nem érdekes. A latinók Madridban (is) a vendéglátást uralják. itt az üdülőövezetekben is előfordulnak, de pl. amikor ide költöztem ledöbbentett, hoyg mennyire kevés latinó lakik errefelé. nyilván, nyelveket ők sem beszélnek nagy számban, igy itt ők sem kapnak munkát, kivéve a takaritás, idősgondozás. Madridban ők vannak a legtöbben ezen a munakterületen is. Igazából aki nem él itt huzamosabb ideje, lehet észre sem veszi a különbséget, mert tökéletesen integrálódtak.
Románok
Itt, ahol most lakom, nincsenek. Bezzeg MAdridban! Spanyolországban kb. 830000 román él, a számuk ugyan msotanában csökken, de még mindig sokan vannak. Ha madrid környéki városból jársz dolgozni a fővárosba, nagy eséllyel reggelente azt gondolhatod, hogy a bukaresti metrón vagy, mert szinte csak román szót hallani. Ők uralták az épitőipart. Minden épitkezésen ők dolgoztak, mert szorgalmas és olcsó munkaerő a román. Szintén sokan dolgoznak logisztikai raktárokban, de a mai napig is, ha épitkezés van, ott románok dolgoznak. nagyon összetartó nép. Igen széles a komunikációs hálójuk, bárhol van egy lehetőség, először egymás között mondják el, mert a földijüket részesitik előnyben, nagyon erős a "networking". madridban saját rádiójuk, saját őjságjuk van. Sok-sok román bolt van szerte a tartományban, sőt, a nagy élelmiszer áruházak, mitn a Carrefour vagy az Ahorra Más is árusitanak román temrékeket, mert van rá kereslet. Aki Romániából érkezik, az biztosan nem a semmibe érkezik. A legtöbb esetben előre van már szállása, sok esetben munkája is, elkisérik ügyet intézni, stb. irigylésre méltó, ahoyg segitenek egymáson. ugyanakkor mégis a román közösség sinylette meg leginkább a válságot, mivel az épitőipar lenullázódott sok családnak kellett elhagynia az országot és hazaköltözni, vagy továbbállni Németországba. A spanyolok nem szeretik a románokat, szerintük a románok bünözők. Sajnso ebben si van valami igazság, pl.kiterjedt prostitúciós hálózatok szinte mind román kézben vannak. Az is igaz, hogy sokan rablásra, betörésre adták a fejüket, miután nincs munkalehetőség- és az is igaz, hogy van, aki kifejezetten ezért jött ide. Azonban a döntő többségük beilleszkedett és integrálódott, mert megtalálta itt, amit keresett.
Kinaiak
A válság absszolút nyertesei. Igazi kereskedőnép. Ha éppen nem éttermük van,a kkor kinai bazárjuk, ruhaboltjuk vagy kisboltjuk, ahol élelmiszert, snackeket, kenyeret lehet venni, szinte a nap 24 órájában. Nem tudom pontosan hányan lehetnek Spanyolországban, de a 99%-kuk a családi bizniszben dolgozik, akármi is legyen az. A fentieken kivül most már mükörmozéssel és fodrászattal si foglalkoznak, sajnos a spanyol árak nem versenyképesek hozzájuk képest. A sajnso azért nem sajnso, eygszerü versenyhelyzet, amire a rugalmatlan spanyolok nem képesek reagálni. Viszotn minden bevándolró az ügyfelüknek vallhatja magát illetve azok a spanyolok is, akik racionálisan gondolkodnak és nem adnak ki többet valamire csak azért, mert spanyol. Persze itt nem a minőségi árukról beszélünk, de pl. egy egynári pólót, ha meg lehet venni 5 euróért a kinaiban, miért vegyen meg bárki is 12-ért a Bershkában mondjuk? És ugyanarról a darabról beszélünk. De ugyanez igaz a lakberendezési vagy konyhai tárgyakra. A kinaiak egymást alkalmazzák, ugyanakkro az is igaz, hogy nagyon dorván mossák a pénzt, sok ilyen bolt csak fedőtevékenység. nemrégiben buktatták le a legnagyobb helyi kinai keresztapát, aki több milliár eurót mosott tisztára Fuenlabradában. A kinai közösség zárt világ, nem is engednek be senkit, nem is lehet belelátni. Ami ott zajlik, az ott is marad, mi max 1-2 előnyét élvezzük. ugyanakkor a kinaiak nem is akarnak mást csinálni, PL. a Mango hirdetett ügyfélszolgálatost kinaival- egyetlen jelentkező sem volt rá. Mert nem akarnak kikerülni a saját kis világukból. kivétel itt is akad, de elenyésző.
Arabok
Egy részük nem tudom mivel foglalkozik. Nem tudom mennyien vannak. Azt tudom, hogy sokuk kereskedő- zöldség, gyümölcs, szuvenirek. Sokan vannak, itt, ahol élek klönösen, Minden reggel kocsival jönnek a férfiakért, elviszik őket, este jönnek vissza és mennek imádkozni. A nők 99%-a hindzsábot visel, sokuk tetőtől talpig hagyományosan öltözködik. Burkában még nem láttam nőt, az arcuk nagy része látható.
arabul beszélnek és élik a maguk életét. Itt azért több a kviétel, sokan dolgoznak egyéb területen, mint alkalmazott, főleg az iskolázottabbak, hiszen ők is olyan nép, aki 2-3 nyelven biztosan beszél. Úgy veszem észre, a gyerekeket már a beilleszkedésre nevelik, mégha a szülőknek nehezen is megy, de úgy gondolom, belátták, hogy másképpen nem lesz a gyerekeiknek jobb életük. Mégis, valahogy nekem távolságtartónak tünnek. Jani bezzeg jól elvan velük, már messziről köszönnek neki a kebabosnál :)
Oroszok
nem si irnék sokat róluk, mert madridban nem sokan vannak, itt azonban igen. Sokan vannak, van pénzük. befektetők, ingatlanosok. Nayg a vásárlóerejük. itt ezért tanulnak sokan oroszul mert a félk tengerpart már az üvék. Madridban románbolt volt, itt oroszbolt van. Ami jó, mert lehet túrót és tejfölt kapni. Nem gondoltam volna, de itt előkerült az orosztudásom is. Azt vettem észre, hyog iygekeznek beilleszkedni. Nem fenhéjazók, hanem kedvesek, nyitottak és próbálnak integrálódni, és ez jó.
..és akik mégg..
Spanyolországban sok afrikai bevándorló van, nagyon sokuk illegálisan. Sokszor ncisn munkájuk, ami vna az alkalmi, és olyan, amit rajtuk kivül más nem vállalna el. (ez sem midnenkire igaz). Az afrikaikon kivül vannak itt bolgárok, ukránok is szép számmal, őket  a románokkal veszik egy kalap alá, ami mindenképpen sajnálatos. Ez a helyzet a magyarokkal is, mi kb kétezren lehetünk itt. és vannak a német és angol nyugdijasok, nagyon nagy számban végig a tengerparton és a szigeteken. Hiszen egy jó német vagy angol nyugdijból itt nagyon kellemesen lehet élni, és még az eső sem esik.
Együttélés
A legtöbb esetben ez nem téme. Mint irtam, a spanyolok nyitottak, befogadóak. ugyanakkor mindig akad 1-2 hangadó, aki azt hiszi, hoyg ezek az emberek előle veszik el a munkát. Pedig a legtöbb munkát, amit a bevándolrók végeznek spanyol nem tudná, vagy nem akarná elvégezni. Zavargások, konfliktusok még nem voltak, és remélem nem is lesznek itt emiatt.
És hogy milyen együtt élni a bevándolrókkal? Miylen lene? Én nem látok különbséget, nekem nem a bőrszin vagy a nemzetiség számit, hanem, hogy milyen maga az ember.  világéletemben kozmopolita voltam, egész kicsi korom óta ehhez vagyok hozzászokva. A hol jelenleg dolgozom, 70 emberből 35 nemzetiség van. Multikulti. én ezt szeretem, Hiszen a félelem sokszor a tudatlanságból ered. én azt gondolom, minél többet tudunk meg más kultúrákról, annál gazdagabbak leszünk, és annál kevésbbé fogunk félni. Az érem másik oldala pedig, hogy a más kultúrából érkezőknek sem szabad elfelejteniük, hogy alkalmazkodjanak ahhoz az országhoz, amely befogadta őket.

Az új családtag

Korábban érkezett a vártnál, de már nagyon nagy szükség volt rá. Igen, most lakásban lakunk, ez valóban nem a legmegfelelőbb környezet a számára, de ezt az átmeneti időszakot ki fogjuk birni.

Uther tavaly októberben ment el. Olyan ürt hagyott maga után, amit szavakkal kifejezni nem lehet, számomra ő volt a tökéletesség. De még mindig ott volt Bogyó. Egyedül maradt, de ő azt hiszem, sokkal nehezebben viselte az egyedüllétet. Soha előtte nem volt még egyedül. Szerintem ebbe betegedett bele. Decemberben nyirokrákot diagnosztizáltak nála, 3 hét alatt elvitte, a gyógyszeres kezelés ellenére is. Tudtam, hogy sok ideje nincsen hátra, ez az egyik legagresszivabb rákfajta a kutyáknál, és a kemoterápiát sem az állatorvos nem akarta, sem én. Mert Bogyó mindent megérdemelt, kivéve a szenvedést. A gyógyszerrel gyorsan javult/stagnált az állapota, vizsonylag rendeződtek a mindennapok- elhatároztam, hogy addig, ameddig ez az állapot fenntartható, addig velünk marad, ha romlik, akkor nicns mit tenni, elaltatjuk, mert nem érdemelte volna meg, hogy szenvedjen.

Január első hetében (Reyeskor) lett rosszul- a gyóygszer mellékhatásaként felfújódott, és bár az állatorvos adott vizhajtót, sajnos nem használt. A legrosszabb időpontban lett rosszul- Reyes hétvégéjén senki sem volt sem ügyeletben, sem sehol. Azt, hogy nincs jól onnan lehetett látni, hogy kóborolt a házban- felment, lejött, nem találta a helyét. Aztán a nappali előtt lefeküdt, és elment. Olyan csendben, mert akkor sem akart zavarni senkit, hogy észre sem vettük, csak arra lettünk figyelmesek, hogy nagy a csend.

Bogyót Uther mellé temette el Jani.

Kutyátlanok lettünk. Ott volt Micor meg Bubi, de két macska nem ugyanaz, bár meggyőződésem, hogy Bubi néha kutyának képzeli magát. Mindenesetre nem viselkedik macskásan.

De akinek valaha volt kutyája, pláne ir farkasa, az tudja, milyen az, amikor nicnsen. Egy szenvedés, Úgy érzed, valami nem kerek, valami hiányzik, nem tudsz maradéktalanul örülni semminek.

Az új állásom elfogadásával egyidejüleg csillant fel a remény. Uther tenyésztője megigérte, hogy küld nekem valami különlegeset. Valami igazán nekem valót. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar lesz, de amikor szólt, hogy vannak kiskutyák, és hogy az egyiket nekem szánja, és elnevezte Elixir of Life-nak (életelixir), tudtam, hogy ő az. Per, Uther tenyésztője is tudta, hogy ő az, azért is nevezte el Életelixirnek a picit. Mert nekem ő valóban az életem elixirje lesz. Gyógyir. Örömforrás. A minden.

Itt, St Feliuben csak lakást sikerült szerezni. Először megijedtem, hogy fogok egy kutyát elhelyezni egy lakásban, még ha a lakás maga nagy is?

Aztán úgy voltam vele, megoldjuk. A Facebookon minden ismerősöm lakásban tartja a kutyát. Ha nekik sem okoz godnot, nekem sem fog.

A kiskutyát Elmo-nak neveztem el, a Sesame Street-ben van egy szőrös piros szörnyecske, utána kapta a nevét.

Elmo a múlt héten pénteken érkezett. Repülővel, per egyik ismerőse, Helena hozta el. Elmoba azonnal beleszerettünk. Nyugodt, csendes kutyus, igyekszik észrevétlen maradni, ugyanakkor végtelenül ragaszkodó, kedves, édes, dögönyöznivaló kis fülesmackó.

Az, hogy gyönyörü, az nem meglepő. Megelpő az, hogy két nap alatt szobatiszta lett, hogy pórázon lehet vezetni (mikor Helena megérkezett mondta, hogy sosem volt még póráz a kutyán- nos ehhez képest az első pillanattól kezdve megszokta), hogy megtanult az autóból ki-beszállni (elkértem a céges Suzukit a múlt hétvégére), leül, nem jön fel az ágyra és ilyesmik. Szóval meglepően okos.

A macskákkal is jól kijön. Nyilván, mikor nem vagyunk otthon, vagy este lefekvéskor a macskákat a nappaliba zárjuk, Elmo velünk alszik a hálószobában, hogy ha neszezik éjjel, akkor felébredjünk rá és levigyük egy gyors egészségügyi sétára. (szerencsére hogy van lift, pillanatok alatt leérünk). Most már délelőttökre magára is tudjuk hagyni, mert alszik. Amúgy meg Jani otthon van vele, tehát sokat nincs egyedül. Ha meg megyünk valahova, jön velünk. Bámulatosan szocializálódott, és bár elsőnek zárkózottnak tünik, hamar feloldódik és kedves mindenkivel. Egyelőre fél Micortól (nem meglepő, Uther is félt tőle) és fél a sirályok rikoltozásától. De nem baj, majd hozzászokik.

És hogy mit hozott Elmo az életembe? Rendszert, rendszeres mozgást, kevesebb alvást. De a legfontosabb, elhozta a teljességet. Azt a valami pluszt, ami hiányzott, azt a kétirányú szeretetet és odaadást, amit csak az érthet meg, akinek kutyája, illetve ir farkasa van.

Elmo az elixir a teljes életre.