2013. június 3., hétfő

Családi, baráti kapcsolatok Spanyolországban

A mai Határátkelőn megjelent postom:
Lehet, lesz aki túl általánosnak és közhelyesnek érzi, de Spanyolország is Európa, igy ezek az értékrendek, többé-kevésbbé azonosak. Úgyhogy nincsenek nagy különbségek Magyarország és Spanyolország között, legalábbis ebben a tekintetben...



Spanyolországban a családnak kultusza van.
Ezt úgy kell érteni, hogy a család, mint fogalom szent dolog, mindenek felett áll. Nyilván ebben közrejátszik az is, hogy ez még mindig egy katolikus ország, még akkor is, ha rengeteg egyéb nemzetiség lakik itt nagyon nagy számban.
A gyerekeknek mindig mindent megadnak. És pont. Ez éppen akkora előny, mint hátrány, ugyanis gyakorlatban ez azt jelenti, hogy elkényeztetik a gyerekeket, mindig, mindent szó nélkül megadnak nekik, és bármit csinálhatnak, minden rájuk van hagyva. A nevelés itt a klasszikus „laisser faire”, igy a gyerekek üvölthenek, rohangálhatnak, játszhatnak egészen hajnal 1-ig. Itt nem igazán találkoztam olyan esettel, hogy a gyereket lefektetjük fél nyolckor. Ugyan már! Azt még hozzá kell tenni, hogy mindez az első napos naptól kezdve az utolsó napig, amikor kint lehet lenni az utcán (nincs annyira hideg, bár egyes területeken nincs olyan nap, amikor hideg van), akkor mindig, minden az utcán zajlik. Az emberek reggeltől estig az utcán vannak, ha nem sportolnak, akkor pedig üldögélve beszélgetnek egy kávéházi teraszon, ha ez nincs, akkor a téren a padokon. A gyerekek meg körülöttük ugrálnak. Itt a gyerekeket nagyrészt mindig mindenhova viszik a szülők, fpképp az anyukák. Láttam már alig pár hetes csecsemővel sétálgató anyukát a Carrefourban, ez itt természetes.
Az idősebb korosztályt is nagy tisztelet övezi. Spanyolországban magas az átlagéletkor, az emberek nyugdij felett kezdenek el élni, utazgatni, túrázni, stb. De mind a társadalom, mind pedig a család különösen megbecsüli az időseket. Itt ők nem a baby sittert helyettesitik, hanem aktivan részt vesznek a család életében, miközben megvan a maguk élete.
Azt is tudni kell, hogy Spanyolországban nem ritka, hogy 3 generció együtt lakik, itt eleve a „gyerekek” gyakorlatilag a házasságkötésük idejéig a szülőkkel élnek. Most a válság kapcsán különösen igy van ez, hiszen a fiataloknak egyszerüen nincs pénzük önálló életet kezdeni, tegyük gyorsan hozzá, nem is mindig akarnak, elvégre milyen kényelmes, hogy anyuka kiszolgálja őket.
A fentiek ellenére Spanyolországban az egyik legmagasabb a válások aránya a többi európai országhoz képest. Valószinüleg ez azért van igy, mert a fiatalok általában 24-26 évesen megházasodnak, sokszor rögtön az első szerelmükhöz mennek hozzá. Az első gyereküket a nők 30 éves kor előtt szülik, bár ez most elkezdett felfelé tolódni, a minap láttam egy TV müsort amiben arról panaszkodtak, hogy ma az a tendencia, hoyg átlagban 31 évesek a nők az első szüléskor.
 A barátságok igazából ugyanolyanok, mint Magyarországon. Az igaz, hogy itt ne várja el az ember, hogy  a munkahelyén majd meghallgatják a magánéleti gondjait, de bármikor el lehet menni a kollegákkal ebédelni, vacsorázni, munka után beülni valahová. Ezen kivül nagyon, de nagyon segitőkészek. Én itt ebből a szempontól sem találkoztam negativummal, itt akár külföldi vagy, akár nem, akkor is segitenek, mert ez nekik természetes.
Nekem az itteni barátaim nagyrészt volt, vagy jelenlegi kollegák, ugyanolyan multikulti közeg, mint ahol dolgozom, illetve, mint ahoyg Magyarországon is volt. Van köztük fracia, argentin, olasz, és még sorolhatnám.  Érdekes, hogy ezek a barátságok, annak ellenére, hyog kollegák voltunk, mindig a munkahelyváltás előtt vagy után alakultak ki, valószinüleg azért, mert közös volt bennük, hoyg a szerződésünk járt le, igy a hasonló szituáció jobbna összehozott minket.
Azt is meg kell szokni, hogy kevés kivételtől eltekintve az emberek nem hivják meg egymást a házukba, lakásukba, hanem inkább egy étteremben ülnek össze egy vacsora mellett. Kivétel a nyári brabecue-ket, ahol nagy társoságok szoktak összeverődni, de sokszor ezt is egy külső helyre szervezik. Ennek több oka is van. Egyrészt a spanyolok, bár nagyon nyitottak, azért mégis, a lakásuk az ő privát szférájuk, ráadasul, különösen a fővárosban nagyon sokan laknak kis lakásokban, ahol hely sem lenne a vendéglátáshoz. Meg hát kényelmesebb beülni egy bárba, nem kell mosogatni és készülődni. (szegények, mindig oda lyukadok ki, hogy lusták, pedig higgyétek el, ez igy egyáltalán nem igaz). A válság ezt annyiban változtatta meg, hogy itt is vagy a beülések, összejövetelek ritkábbak, vagy pikniket szerveznek, ahová mindenki visz valamit, vagy ha étterembe, vagy szórakozni menek, akkor 5 copa helyett mondjuk 3-at isznak meg. És csak megjelenik az otthoni vendéglátás is.
Összeségében én azt tapasztaltam, hoyg olyan nagy különbségek nincsenek, persze Spanyolország is elég nagy, és én életvitelszerüen Madridra, illetve a mostani lakóhelyemre tudok rálátni, lehet pl. Andalúziában, vagy északon Galiciában máshogy mennek a dolgok. De a család itt is család és a barátok is ugyanolyan barátok, mint Magyarországon.

4 megjegyzés:

  1. Azt hadd kérdezzem meg, hogy – a leírtak alapján – gondolom, ők sem nagyon szeretnek beszélni a családjukról, magánéletükről. Én az angolokról, angol anyanyelvűekről hallottam ezt. Mondjuk én meg tudom érteni ezt a felfogást, szerintem az csak magyar vagy közép-európai specialitás, hogy az emberek szeretik kibeszélni a családi és magánügyeiket, sajnáltatni magukat stb. Én például kifejezetten utálom, ha ilyen témában kérdezősködnek (és én sem kérdezősködöm, mert semmi közöm hozzá), míg mások meg hajlamosak megsértődni is, ha valaki nem érdeklődik a családjuk, magánügyeik felől.

    Mindenesetre az ilyen cikkek nagyon tanulságosak. Ilyen apró dolgokon múlhat, hogy a magyarokat milyennek ítélik meg a külföldiek, mert ha ezeket nem tudjuk, könnyen megsérthetünk akaratlanul is bárkit, mivel ami nálunk természetes, az sok nyugat-európai országban bunkóságnak számít – ahogy a fordítottja is előfordul.

    VálaszTörlés
  2. Valóban, nem teregetik ki a magánéletüket, max egy nagyon szük baráti körben. Sajnáltatni meg végképp nem szokáa nyilvánosann- itt az embrek nagyon adnak arra, hogy mit gondolnak róluk a többiek, ezért is van az, hoyg sokan nem invitálnak a akásukba, házukba- megeshet, hoyg egy makulátlanul felöltözött, ápolt, igényes, gazdagnak tünő ember (lehet férfi vagy nő) a valóságban 6 másik emberrel osztja meg a lakását vagy albérletét és max. egy ágya van és egy szekrénye...a spanyolok kissé sznobok :) Sokszor a beszélgetések alatt, ha megkérdezed hol lakik, max. a kerületet vagy a közeli metromegállót árulja el (ha nem ciki az adott metromegálló, gondolom a Campamento-val pl. senki sem dicsekszik). De az is lehet azt mondja, hoyg a retiro környéke, az sem mindegy melyik környéke, ott van az egyik leggazdagabb, de az egyik legrosszabb negyed is...

    VálaszTörlés
  3. szia roxi,
    elküldenéd az E-Mail cimedet szeretnek valamit kerdezni.
    köszi franci
    m_fani1@yahoo.com

    VálaszTörlés