A spanyol konyha újrafelfedezése- gasztroblog helyett

Nem, ez továbbra sem gasztroblog, bár már lassan annyit írok az ételekről, hogy elkezdtem gondolkozni, vajon ne írjak egy blogot ebbena témában is?

De egyelőre nem tervezem az időm meglehetősen kevés, ide is milyen régen írtam már.Az apropó ezúttal, hogy részben, revidiálnom kell a spanyol konyhával kapcsolatos álláspontomat.

Azt ugye eddig is tudtuk, hogy friss és egyszerű alapanyagokból dolgoznak, nem bonyolítanak túl semmit, meglepően praktikus konyha a spanyol, a francia flancoláshoz képest mindenképpen az olaszhoz hasonló „szegényember konyhája”- a szó legjobb értelmében.

Ami nekünk magyaroknak elsőre nagyon furcsa lehet, az, hogy ami itt egy főétel, azt otthon max. Reggelire ennénk meg. Ki hallott már olyat, hogy első fogásként elfogyasztott saláta után egy tortillát egyek főételnek? És mégis működik.

Rájöttem, mitől vékonyak a spanyol nők! Reggelire megissza a kv-ját, esetleg tostadita-val (pirítós nagyon apróra vágott paradicsommal sé olivaolajjal megöntözve) vagy megeszi a bolleriat (péksütemény) és ebédre simán benyomja a 3 fogásso menü- felét!

Előételnek lecsúszik a saláta, főételnek hús, de köret nélkül, max zöldségkörettel és desszerntnek, ha midnennek tényleg csak a felét eszed, akkor lemegy a gyümölcs vagy Uram bocsá’ egy pici adag flan. A kulcs, hogy a spanyoloknál ami nincs az étlepon, azt nem hozzák ki- tehát ha egy sült van feltüntetve paradicsommal akkor sültet kapsz paradicsommal- se többet, se kevesebbet. E mellé, ha akarsz rendelhetsz köretet, de alapesetben a menüd mellé max kenyeret hoznak ki. Vacsorára meg a pohár borocska mellé lecsúszik egy maréknyi olajosmag (mandula, mogyoró) vagy egy maréknyi olajbogyó.

Mindent, de mindent olivaolajon főznek-sütnek, itt az emberek szinte isszák az olivaolajat.

A tészta, a sütemény , krumpli egy héten jó, ha egyszer kerül az asztalra, krumpli max a tortillához, de nem köretnek. (eltekintve a heti egy alkalmat) Akkor is az adagok kicsik, mert, mint említettem a hölgyek a kihozott adag felét eszik meg, kivétel talán a saláta vagy a gyümölcs.A paella is max egy héten egyszer, akkor is a rizs mellett fogysztott zöldséges, tenger gyümölcseis egytálétel teljesen rendben van.

A titok tehát az, hogy rengeteg friss zöldségből- gyümölcsből, jó minőségű alapanyagokból, mésékelten fűszeres, és viszonylag szénhidrátszegény ételeket esznek- mndezt ösztönösen, hiszen a spanyol konyha nem szénhidrátalapú.

Mi ez, ha nem színtiszta egészség?

A mediterrán diétát itt úgy értelemzik, hogy az ételek 60% zöldség, 20% hús, a fennmaradó 20% lehet szénhidrát, és mindezt úgy oldják meg, hogy nem erőlködnek, nem feszülnek meg, hogy egészségesen kell főzniük és étkezniük, hiszen évszázadok óta így tesznek.

Ez tehát a titok, a mediterrán diéta. És emellett oriási a tömegsport népszerűsége, minden felnőtt és gyerek sportol valamit, legyen az séta a parkba vagy országúti kerékpározás.

Az nem igaz, hogy itt mindenki kicsattanóan egészséges- a mostani gyerekeken jól látszik a gyorsáttermi hatás, és persze aki nem spanyol, az nem is követi a mediterrán diétát.

Én kb egy hónapja kezdtem el figyelni—mindenféle önmegtartoztatás és nehézség nélkül áltam át, öröm így élni- és megmodnom őszintén hogy látszik az eredmény. Remélem a tavaszi kollekció vásárlásakor már nem okoz gondod a méretek hiánya, de az tuti, hogy már most sokkal energikusabbnak és egészségesebbnek érzem magam.

És az ételek:

Sosem gondoltam volna, de igen, bevallom: szeretem a tortillát! Ha jól készítik el. A hétvégén Culleraban voltunk és reggelire Jani egy tortillás bocatat kért, én persze a croissontomat- de az a tortillás szendvics! Úristen milyen finom volt! Vagy nálunk, itt a cégnél előfordul, hoyg valaki berendel a dolgozóknak falatkákat- a tortillás miniszendvics a kedvencem. De például megszerettem egy tipikus madrdi ételt is, az a neve, hogy huevos rotos (törött tojások). Ez tulajdonképpen egy réteg sült krumpli, rajta egy réteg tojásrántotta és a tetején beborítva serrano sonkával- Hát valami mennyei! Sosem gondoltam volna, hogy ilyet modnok, de ez az igazság.

A tapáról továbbra is az a véleményem: ami a pincér kezébe kerül azt hozza ki tapának. A legtöbbször ez olajbogyó, chips vagy mandula, esetleg mogyoró, jobb helyeken pár szelet chorizo vagy sonka. Esetleg tortillakockácskák. Szóval nagy feneket ne kerítsünk neki, a tapa az nem más, mint egy mini adag az aznapi ételekből, vagy éppen a maradék. Úgyhogy az ilyen drága tapas bárokat messze kerüljük el, csak parasztvakítás, turistáknak szemfényvesztés. Ne dőljünk be nekik. Különben is minden bárban automnatikusan kihoznak valami tapa-t az italok mellé, ha ez nem elég kérhetünk pluszban is, nem fognak megsértődni :o)

A legjobb helyek Madridban:

1 Plaza de Cubos

A Plaza de Espanaról továbbmenve a calle de princesan rögtön az első tér a bal oldaon- egy rakat terasz, mindenféle bár- gyorséáttermek is, és tapa bárok is. Itt van egy olyan bár, ahol házi készítésű sonkát, kolbást adnak tapa gyanánt- az adagok nagyok az ízek pedig...nyami! És még az rak is kellemesek.

2. 100 Montaditos

A legjobb hely ha sörözni akarunk. Akciósan a korsó sör 1 euró, de szerdánként meg midnen 1 euró. Maga a motnadito mini szendvicset jelent és itt 100 félét lehet választani (nem vicc!). Meg persze van tortilla, saláta, chips és olivabogyó si az italok mellé.

A 100 Montaditos egy franchise rendszerben működő bár –lánc, úgyhogy akárhov megyünk, ha ezt a cégért látjuk, nyugodt szívvel öljönk be- nagy vacsorát ne várjunk, csak sürkorcsolyákat minden mennyiségben.

3.La Latina- akár hová is ülünk itt be, nagyon nem lövünk mellé. Szintén a kis teraszos helyek a legjobbak.

4. Huertas- a Retiro és a Sol között elterülő csodaszép negyed rengeteg terasszal, bárral, kávézóval. Vigyázat iss van 1-2 lenyúlós hely, tapas-bárnak ne dljünk be. Aholgy egyetlen más helyen se.

5. Peggy Sue vagy Tom Meli’s: mindkát helyen elsőrangú a hamburger, több éttermük is van a városban, a Peggy Sue a hurtason és a chuecaban, a Tom Meli’s a Plenilunioban például. Itt jól lehet lani, viszonylag emberbarát árakon. De autentikus spanyol kaját ne várjunk.

6. Ribs- igazi texasi étteremlánc, de spanyol kivitelben- az étteremláncot 1967-ben alapította egy , a torrejon de ardozi bázison szolgűló amerikai katona, hoyg a honfitársai ne hiányolják annyira a hazai ízeket. Mára minden bevásárlóközpontban megtalálható- jó kaja, jó áron, de a desszertet ne itt együk, nekünk nem jött be annyira.

7. Fosters Hollywood- amerikai franchise lánc, ha szereted a texmexet, akkro ez egy nagyon jó hely, de nem oclsó.

8.La fabrica de la Cerveza- német jellegű sörház, iszonyatos nemzetközi sörválasztékkal . A francia málnás sör kihagyhatatlan! Ételek terén németes vonalat próbál vinni, ha éppen wurstot ennénk akkor jó, de van sült csülkük is.

9. VIPS- nem tudom miért hagytam a végére, ez az egyik legjobb-vegyesen haza is nemzetközi konyha, hétköznap 10,95 a menü- nagyon jól főznek, nagyon jól lehet vele lakni és sok helyen van éttermük. Szóval ide hétköznap érdemes betérni ebédre, hétvégén egy kicsit drága.

Egy jó tanács: bármennyire is lepukkantank tűnik egy hely, üljünk be, vagy üljünk ki, ha van terasza és hagyjuk, hoyg meglepjenek minket. Nem fogunk csalódni!

Madrid rejtett kincsei II- barangolások a városban

A dolog úgy kezdődött, hogy először a la Latinát fedeztem fel: Natacha kolleganőm él itt, imádja és varázslatosnak tartja a helyet a zegzugos utcáival, hívogató teraszaival, nyüzsgő, bohém életével- és ez valóban így is van. Tényleg nagy hiba kihagyni egy városnézésből. Nem mondom, hogy laknék itt, pont az örökös nyüzsi miatt, de ha valaki szórakozni akar menni este, és nem a puccos bárokat preferálja a Sol környékén, akkor ez a neki való hely!

Szóval eleinte a „copas” és a szórakozás vezényelt az újdonságok felé, majd jöttek a szlovákok, akik, mint már korábban leírtam nem is annyira szlovákok. Ami nem baj, mert rengeteget tanultam különböző kultúrákról, nagyon érdekes dolgokat meséltek, pl. Egy csomó mindent tudok Mexikóról, Libanonról, Lenygelországról, Olaszországról és még sorolhatnám. És ez jó.

Nem csak én, de ők is kíváncsi társaság. Úgy kezdődött, hogy Ali, a libanoni srác egy nap odajött hozzám és közölte, hogy akkor ők el akarnának menni a Sierrára,, mert a repülőről olyan sok szép mindent láttak. Nosza, rajta, menjünk! Elvittem őket egy szombaton a Presa de Atazarhoz, a gáthoz, majd körbejártuk a környéket. Itt már jártam év elején, így meglehetősen jól vizsgáztam idegen vezetésből .

Aztán rákövetkező szerdán, ismét előkerült a „mórom”- (tu morito- ahogy Cris mondogatja), és most a tornyokat akarták megnézni. A „tornyok” a Torres de Espana, Madrid északi részén, a Plaza de Castillától kijebb van. Mi a Nuevos Minsiteriostól gyalogotunk kifelé. A Plaza de Castillánál, ha valaki azt gondolja, hogy az egyetlen látnivaló a Caja Madrid két tornya (épülete) egymásnak dőlve valahogy így: /\ az egy igazi élményről marad le: az épületek tőszomszédséágában van egy kisebb víztorony és körülötte a Canal Isabel II parkja. Csodazsép gyep, amin az ember legszívesebben egész nap mezítláb mászkálna olyan puha, vagy csak elnyúlna és nézné az eget, lugasok, sétányok, az egész egy kis labirintus, nagyon gondozott és nagyon rendben van tartva- és van néhány a parkot átszellő kis csatorna is, az egész nagyon hangulatos. És a legjobb, hogy nincsenek sokan! Ha valakinek elege van a Retiro zsúfoltságából, akkor ez egy jó alternatíva lehet.

A Plaza de Castillától északabra menve találjuk a Torres de Epsanat. Ez 4 felhőkarcoló: egyik épület a PWC és egy 5 csillagos szálloda otthona, a másik az Edificio de Cristal és végül a Torre de Espana. Utóbbi kettő világos üvegépület, tükörablakokkal beborítva, az első 2 pedig sötétített üveggel borított a tükörépületeknél kissé alacsonyabb építmények. Körülöttük rendezett járda, ideális a gördezskásoknak, kiépített park, padokkal, pihenőkkel- az épületek mögött pedig javában dolgoznak valamin, vagy parkon, vagy újabb tornyot húznak fel ide.

Azok a szerencsések, akik szépen mosolyognak a hotelben a recepciósra, vagy netán ott szállnak meg, ne legyenek restek felliftezni a SPA-ig (az van a legfelső szinten) és nézzenek ki az abalkon, valószínűleg lélegzetelűllító látvány a várost a lábuknál látni. Sajnos mi nem mentünk fel- mivel többeknek tériszonyuk volt.

Pénteken és szombaton Janival,Timcsivel és Axellal fedeztük fel a várost. A szokásos helyeken, mint a Sol, Gran Vía, Colón, Recoletos, már jártunk (Cibelés, Paseo del Prado, Atocha kipipálva) viszont sok mindenre rájöttem: először is: az a negyed amiről már írtam, ami a Soltól a Retiróig terjed (Anton Martín metro) az a Las Huertas. Így hívják. Már ezt is tudom. Szeretem ezt a részt Madridban. Szűk utcák, 4-5 emeltes régi házak, macskaköves burkolat, rajta idézetekkel vagy éppen 1-1 érdekes információval, hogy mondjuk honnan, kiről kapta a nevét az utca, mikor alakították ki- a nagy része az 1700-1800-as évekből való!

A másik: már említettem szerintem korábban is, ne féljünk a Lavapiéstől! Nem jó hírű negyed ez, ezt elismerem. Ez a rész a Puerta del Sur és a plaza Mayor közötti rész, a La Latina mellett. Itt szinte sosem süt a nap, a házak annyira egymás mellett vannak, az utcák annyira szűkek- ez Madrid régi munkásnegyede, ma inkább többnyire afrikai, arab, indiai és kínai bevándorlók lakkják. A hely tele van kínai üzletekkel- itt ezek nagykerek a boltosok ide járnak megvenni 3-4-5 euróért a farmereket, amiket azután 25-35, euróért, vagy ennél is drágábban adnak el. De van itt mindenféle ruha, bizsu, minden. Ahogy megyünk felfele a belváros irányába, a ruhaüzleteket felváltják az ázsiai alapanyagokat árusító üzletek (arab, kínai, indiai boltok), a Locutóriók (valószínűleg a legtöbb házban nincs net, és innen telefonálnak/interneteznek az itt lakók), és a pici, de annál érdekesebb éttermek: libanoni, indiai, pakisztáni, kínai, oreai, arab, afrikai éttermek- az egész egy bábeli kavalkád. Spanyol embert itt nemigen látsz, és sok turista sem jut el idáig, pedig ez is Madrid. Érdemes megnézni, mert igazi kincsekre lelhetünk néhány ház, erkély, érdekes tér vagy üzlet formájában. És persze, az éttermek is biztosan nagyon jók!

Ha nőből vagy, ajánlatos kisérőt vinni, biztos, ami biztos. De amúgy a negyednek csak a híre rossz, a hely nem az, persze, nem a Louis Vuitton márkaboltot kell itt keresni- az a Serranon van :o))

Madrid déli része, a Las Delicias, vagy a Legazpi, az embajadores sem tartoznak a luxushelyek közé. Ide turista nemigen téved. Nincs is sok látnivaló, egy két nagy tér, mint az Embajadores, szökőkutak, magas házak, lakótömbök és sok-sok bevándorló. Afriakaiak, latinók, ázsiaiak élnek erre, mert itt viszonlyag olcsóbb az élet- példának okáért, mikor Victor kollegám házánál voltunk padelezni (és meghúztam a vádlimat de remek volt a padel) a ház sarkában meghúzódó bárban a kóla 1,80 volt, míg bárhol másol kb 1 euróval drágább. A két fogásos vacsiért 38,8 eurót fizettünk, míg ez az Arturo Sorianal anno Cesar azóta bezárt éttermében 77 EUR volt (vajon miért is zárt be? Nyilván nem sokan fizettek ennyi pént egy szelet halért meg néhány krokettért). Szóval itt az élet picit olcsóbb, de picit lepukkantabb is. Kb, mintha otthon Kőbányán laknál, csak itt minden házhoz van medence, 0-24órás őrzés, garázs, konditerem és setleg padelpálya...azért ez lehet mégsem olyan lepukkant?

De a lényeg a lényeg: akárhol is vagyunk, ha időnk engedi, legyünk bátrak és térjünk le a túristautakról! Persze, ha valaki madridi idegenvezetést szeretne, szólhat nekem szívesen vállalom!

Madrid rejtett kincsei- I. Rész: a pecsétek

Már 9 hónapja kint élek Madridban, és eddig azt hittem elég jól ismerem a várost, de be kellett látnom, hogy tévedtem.

Ebben nagy érdeme van egyrészt a szlovák társaságnak, akik a munkaheylemen veszik át tőlem a munkát (és nagyon kíváncsiak), illetve Timcsinek, aki „miatt” újra fel kellett fedeznem Madridot, amit ezúton is nagyon köszönök!

Timcsit egy napra idegenvezettük, és ő korábban már járt Madridban, arra gondoltam, hogy jó ötlet lenne megnézni a Chamberit, mert ott még nem járt.

Hetekkel ezelőtt Janival nekiindultunk, hogy megnézzük az Andén 0-ót (nulladik vágány) a Chamberin, de mivel ott ragadtunk a Bernabeu kiállításon, nem sikerült időben eljutnunk.

Az Andén 0 a Plaza deChamberin található, és tulajdonképpen nem más, mint egy „szellem” metróállomás. Egy olyan metróállomás, amit a 60-as években bezártak, mivel a madridi metrón akkor cserélték le a metrókocsi-parkot (értitek: akkor CSERÉLTÉK LE!!!), és az új metrókcosik a Chamberi kkanyarban lévő állomásnál nem tudtak volna úgy megállni, hogy az utasok biztonságosan tudjanak le- illetve fölszállni. Így az állomást bezárták, és azóta a metró elsuhan az állomáson, de nem áll meg. Viszont az idő kétségtelenül megállt itt: „itt minden úgy van még ahogyan itt maradt”- vagyis mindent, de mindent, megőriztek olyannak, amilyennek a 60-as években volt: a jegyvásárló pultot, a beengedő kapukat (a 60-as években, haló!), a plakátokat, a padokat- mindent, de mindent. Olyan, mintha egy időgéppel visszamennél 60 évet. Felejthetetlen élmény! Ráadásul, a peronőr bácsitól, vagy a recepciós hölgytől is sok mindent meg lehet tudni + van egy 17 perces filmecske is, ami ugyan spanyolul van, de a korabeli filmkockák miatt mindenképpen érdemes ezt a 17 percet rááldoznia annak is, aki nem beszél spanyolul. Kifelé menet kaptunk egy kis füzetecskét, ami az egyik legjobb ötletet adta a város felfedezéséhez. Eben a Madrid közlekedéséhez köthető múzeumok voltak benne, mindegyik mellett egy-egy pecsétnek hely: ha valaki összegíűjti a pecséteket és a füzetecskét beviszi a Plaza Mayornál található turisztikai információs központhoz, akkor ajándékot kap. Nosza, rajta, egyből kedvet kaptunk a gyűjtéshez! A Chamberin megkaptunk az első két pecsétet. Ugyanis a motormúzeumhoz, ami a Pacificon található, azt is bepecsételték (Nave de motores, Axel szerint kihagyhatatlan). A következő nap két múzeumot is útba ejtettünk: a Ferrocarrilt (vasúti múzeum), ezt leginkább a budapesti Vasúttörténeti múzeumhoz tudnám hasonlítani és a Tudományi Múzeumot, ami közvetlenül mellette van. Ez utóbbi azért jó, mert nem túl nagy, azok számára is végijárható, aik amúgy nem mőzeumrajongók. Kicsit szíven ütött, amikor írógépeket láttam kiállítva- én még ilyeneken tanultam gépírást, sőt otthon is volt egy olyan Olivettink, ami itt ki volt állítva. Viszont egy pár darabot ki is lehetett próbálni és az asdf jklé még mindig jól megy J A következő a Museo Naval volt, ami a Prado mellett található. Aki szereti ahajózást, a tengerészetet annak ez is nagy élmány, én töredelmesen bevallom, hogy megnézegettem, de sokkal hamarabb jöttem ki, mint a többiek. Nem azért, mert nem érdekelt, hanem azért, mert nekem egy kicsit talán túl nagy, túl sok volt. Persze, Spanyolország jelentős tengeri nagyhatalom volt és az a mai napig is, úgyhgy van mit mesélniük erről. Hoyg mást ne mondjak Colombusról, a spanyol Armadáról, és a felfedezésekről...egészen napjaink tengeralattjáróiig. Érdekesnek mindenképpen érdekes.

Midnen egyes múzeumban kaptunk pecsétet, és nekem már csak egy hiányzik: a Cuatro Vientos, ahol az aero múzeum van. Ezt remélem hétvégén sikerül abszolválnom, és akkor rohanok a Plaza Mayorra az ajándékért!

Barátok

Amikor ide érkeztem januárban (Úristen, már több, mint 7 hónapja), nem gondoltam volna, hogy hamar barátokra lelek. Nem vagyok az a típus, akinek olyan sok barátja lenne, mert nem könnyen nyílok igazán meg az emberek előtt. De talán Spanyolország erre is egy kicsit megtanított. És persze, vitathatatlanul szerencsés is vagyok.
Bekerültem az első munkahelyemre itt Madridban, és valószínűleg a helyzet adta, de hirtelen lettek barátaim. Barátok, akik aggódnak, akikért aggódhatok, barátok, akikkel nap, mint nap együtt nevetünk, vagy szomorkodunk. Ehhez az összetartozáshoz az is kellett, hogy nagy részünk, külső, szerződéses munkatárs, és először "sorsszövetség" alakult ki, majd utána szépen, de nem lassan barátok lettünk. Napközben együtt kv-zunk, ebédelünk, napi több e-mailt váltunk (csoportos üzenetek, a napi rekord 114 e-mail), és hetente egyszer beülünk munka után valahová beszélgetni, iszogatni (én továbbra is kólázom). A barátaim igazi multikulti csapat:
-Cristina, aki tőzsgyökeres madridi, de egyben sokszoros spanyol bajnok wakeboardos, aki 100% meg tudja érteni, mit jelentenek nekem a kutyák, hiszen neki a "kutyája" a wakeboard. Ugyanúgy jár versenyekre, mint én kutyakiállításokra
-Penny, a csapat kislánya, aki spanyol, de inkább olasz, lévén a fél életét Olaszországban töltötte, a vőlegénye is olasz. Ő az a típusú lány, aki igényli, hogy kislánynak nézzék, hogy fogják a kezét bármit is csinál- ő közölünk a legfiatalabb, talán ez ezért is van.
-Aurora, aki Teureli (Madrid-Zaragoza között), ú első ránézésre egy igazi szürke egér, aztán egyszer csak észreveszed, hogy egy belevaló, jó humorú, talpraesett csaj, aki amilyen pici, olyan erős tud lenni.
-Natacha, aki argentín, és bár már jó ideje nem dolgozik velünk a barátság megmarad- nincs reggel egy HOLA e-mail nélkül, tartjuk egymásban a lelket munkán kívül is. Ő igazi mókamester, igazi társasági lény.
-Victor, a szépfiú. Ő az a típus, aki annyira szép, hogy az már nem is igaz, és persze ő ezt egy diszkrét mosollyal szokta nyugtázni, hiszen az adottságaival pontosan tisztában van. Talán ezért is ragaszkodik annyira hozzánk, mert mi nem ájulunk el tőle, hanem a szépség mögött az igazi, melegszívű úriembert is észrevesszük.
-Vicente, a mexikói. Na, ha valakiről félperc alatt meg lehet állapítani, hogy meleg, akkor ő az. De ez egyáltalán nem érdekes. Szabadszájú, nyílt, őszinte, azonnal kimondja mit gondol, és nem kertel, mert megkapod a szemedbe. Ezen kívül vicces, okos és nagyon jó fej.
-Robson, a kisfiú. Brazil, 40 éves de 14-nek néz ki, talán 36-os a cipőmérete, és amúgy a gyerekosztályról öltözködik. De egy igazi jószívű, nagyon jó ember, aki meghallgat, akinek bármit elmondhatsz, mert megérti, és ha tanácsot nem is mindig ad, de igazi beszélgető partner, és sokszor már ez is elég.
-Patricio, aki szintén argentín. Ő délig, kettőig általában alvajár, de aztán felélénkül. Nem sokat beszél, de amikor megszólal sokat mond. Meglepően okos, és a humora, az valami Isteni. Ő az, aki egy szóval meg tudja nevettetni a társaságot, de úgy, hogy könnyezünk. Nem nyílt meg ő sem könnyen, de most a napi 114 e-mail váltás során folyamatosan meglep minket.
-Nico - ő francia, és nála élesebb kritikusa nincs is a franciáknak. Ő egy pörgős, igazi társasági ember, nagyon laza, nagyon nem veszi komolyan magát, nagyon jól el tud beszélgetni mindenkivel. Nem biztos, hogy rábíznám a legféltettebb titkaimat, nem azért mert kibeszéli, ilyet nem tenne, de pont ez a lazasága teszi kicsit komolytalanná- ami neki nagyon jól áll.
Ali- ő a kakukktojás. Libanoni, de szlovák, már nem lesz velünk sokáig itt Madriban (mint ahogy mi sem leszünk már sokáig a cégnél), ő a titokzatos kelet, a nagy rejtély, aki nagyon lassan nyílik meg. Nagyon jó ember, nagyon családcentrikus, tiszteli a hagyományait, a vallását, de nem fanatikus. Egy modern gondolkodású, nagyon széles látókörű ember, nagyon jó humorral és jó szívvel.
És a szlovákok, akik nem szlovákok:
Fabrizio, aki olasz, és mióta visszament Pozsonyba azt várja, hogy visszatérjen Madridba, örökre. Egy hihetetlenül jószívű, kedves, aranyos srác.
Jess, aki mexikói, lengyel a férje és Pozsonyban él. Szép kis koktél. Humoros, intelligens, és jókat lehet vele nevetni.
Ivan, aki spanyol, de Pozsonyban él, igazi mackó. A szó minden értelmében, és mégis, nagyon szeretnivaló.
Hát nagyjából ez a baráti köröm jelenleg. Biztos, hogy ez sokat alakul és változik, de ha mondanom kellene akár egy okot is, hogy miért érte meg nekem kijönni Madridba, akkor azt mondanám, hogy már megérte, mert megismerhettem ezeket az embereket, és általuk, remélem én is jobb ember lettem.
Képek? Hát azt nem töltök be, de Facebookon van néhány érdekesség :o)

JMJ, avagy a hátizsákosok

Az elmúlt egy hét szerencsétlenkedéseit senkinek semkívánom. Nem elég, hogy dög meleg volt végig, ráadásul Madridot ellepték a hátizsákos suhancok, csövesek, zsabások és mindenféle ember, legalább kétmillóan. Az ok, a Jornada Mundial de la Juventud, vagyis mondjuk úgy, hogy a világifjúsági találkozó. Én még emlékszem a VIT-re (tényleg Világ Ifjúsági Találkozó), de az ugye anno, az átkosban kicsit másról szólt. A mostani ifjúsági találkozók tulajdonképpen a katolikus ifjak világ talákozója, hogy ki, mennyire ifjú, azt most hagyjuk. A lényeg: ezek az emberek elözönlötték Madridot a héten. Ha ez még nem lenne elég, a Pápa is itt járt, ez tehát egy extra motivációt jelentett nekik. Alapjában véve semmi bajom, ha sokan vannak, ezt itt meg lehet szokni. De az, hogy a metróra nem férek fel, mert tele van velük, vagy az, hogy bármerre jártak énekeltek, tapsikoltak, hangoskodtak, és kényük-kedvük szerint néztek egy-egy utcát korzónak a csúcsforgalom közepén ez már nekem is sok volt. Este 11-kor hazafelé a metróban a német tinilányok anyázását hallgattam (mélységes keresztényi áhitatban) meg azt, hogy melyik leárazáson mit vett ( ez is a keresztényi szerénység és önmegtartóztatás ékes példája).
Engem nem zavar, ha valaki idejön és jól érzi magát, sőt, örülök neki. De ha mondjuk a melegfesztivál résztvevői randalíroznak a metróban, akkor mindegyiket beviszik és sokáig bent is tartják...akkor egy magát katolikusnak mondó ember ezt miért teheti meg büntetlenül?
Szóval a lényeg: a hétnek vége, a pápa visszautazott Brazíliába és ma eltűntek a hátizsákosok is. Végre lehet nyugodtan metrózni, nyugodtan bemenni a belvárosba, nyugodtan be lehet ülni egy-egy italra bárhová, mert nincsenek tele a bulizó katolikus fiatalokkal.Micsoda képmutatás! Szerencsére a következő Brazíliában lesz 2 év múlva, és én tuti nem leszek ott :o)

Az elsők

Minden „első” egy mérföldkő az életben, és tegnap több ilyen „elsőn” is átestem.

Először is, Jani szórólaposztása remek ötletnek bizonyult, mert tegnap jelentkezett az első ügyfelem a kozmetikába! HIHETETLEN! Komolyan azt sem tudtam mit mondjak, mikor felhívott délelőtt. Ráadásul, hogy még egy első legyen a dologban mindjárt egy Angóra-nyuszit kellett lenyírnom.

A találkát délutánra beszéltük meg, úgyhogy munka után összeszedtem a cókmókjaimat és átugrottam a lányzóhoz- pár utcával arrébb, Valdeaveroban lakik.

A nyuszi valami tüneményes volt! Fehér, barna folttal az orrán, a feje búbján és a háta közepén. Viszonylag rendben volt tartva, hiszen eddig is kozmetikushoz hordták, de ahová eddig vitték ott mindig bealtatták, és ő ezt most szerette volna elkerülni. A nyuszi a nyírás alatt végig meglehetősen nyugodt volt, magam is meglepődtem. Előtte még Jani segítségével egy gyorstalpaló nyúlnyíró tanfolyamot is megnéztem youtube.on. Igazából az eredménnyel elégedett vagyok, mert jó lett a nyuszi, bár kell majd vennem egy 3-as nyírófejet, hogy rövidebbre tudjam legközelebb nyírni a szőrét. Meg is fürdettem. Ez nagyon jól ment és utána a szárítás is. Vennem kell majd egy új ollót, aminek hegye és éle is van, és legközelebb nem lehetek olyan rutintalan hogy a sampont és a szárítót otthon felejtem- de az előzetes megbeszélésen fürdésről nem volt szó. De mindegy, megoldottuk.

Amúgy a lánynak, akié a nyuszi van egy perzsamacskája és egy yorkija is, remélem ezentúl minden állatkáját én nyírom.

Első kozmetikusi keresetem 20 euró. Lehet nem sok, de én végtelenül büszke vagyok és nagyon örülök neki.

Remélem ez azt jelenti, hogy egy üzlet beindult :o)))

Aggodalom

Előre bocsájtom: nem vagyok egy politizáló típus, vagy legalábbis úgy mondanám, hogy ezeket a dolgokat Axellal vagy Janival, esetleg Szandra barátnőmmel megbeszéljük, de engem általában nem úgy ismernek, mint aki sokat politizál.

Viszont tavaly tavasz óta, komoly aggályaim vannak.

Nem tagadom, amikor meghoztam/meghoztuk a döntést, hogy kiköltözöm/kiköltözünk, szerepet játszott ebben az is, hogy egyáltalán nem tetszett amerre a saját hazám tartott, és ez az aggodalom azóta nemhogy nem csökkent, de egyre csak nő.

Miért is?

* Nem akarok egy olyan országban élni, ahol a jövedelmem több, mint 50%-át különböző járulékok formájában az államnak kell adnom, cserébe meg semmit sem kapok. Anno mikor Anyu meghalt csöves 6 ezer forint temetési segélyt nem kaptam mondván, magas a jövedelmem. És az is igaz, hogy aki azt mondja, az egészségügyi ellátás ingyenes az igencsak optimista- ha igazán akarod, hogy ellássanak, azt Te nem a TB-dből fizeted, hanem hálapénz formájában az orvosnak, nővéreknek.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol vállalkozást indítani, működtetni eleve kudarc a bonyolult, nehézkes adminisztráció és az iszonyatos adó- és egyéb járulékterhek miatt.

* Nem akarok egy olyan országban élni, ahol az állam bármikor államosíthat egy vállalkozást, mert éppen nem tetszik valami körülötte. Értem én, a MAL-t az iszap katasztrófa után miért kellett államosítani, de ettől függetlenül, a törvény továbbra is azt mondja, hogy ha az állam úgy gondolja, akkor államosíthat mindent most is éppen ez történik.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol az állam egyetlen tollvonással elveheti a nyugdíjamat- nem is adtam oda nekik az eddigi magánnyugdíjpénztárban összegyűjtött pénzt- ha már nyugdíjat nem fogok kapni (hiszen az elvett nyugdíjpénzeket MÁV-BKV konszolidációra és MOL részvényekre költötték, továbbá a most nyugdíjba lépők nyugdíjának kifizetésére fordítják), legalább ez maradjon meg nekem.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol azokat akik munka nélkül vannak, „közmunka” címén az ország másik végébe szállíthatják, ahol „munka felügyelőkké” avanzsált ex-nyugdíjas rendőrök (szolgálatba visszarendelve) ellenőrzik a munka végzést. Nekem ez erősen gulág-szagú.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol egyik napról a másikra szerzett jogokat vehetnek el. Vegyük például a rendőrök idő előtti nyugdíjazásának megszüntetését. Persze, senki se menjen 35 évesen nyugdíjba, ezzel én is egyetértek, de egyik napról a másikra ilyen agyatlanul és meggondolatlanul visszazavarni a munkaerőpiacon nyilvánvalóan versenyképtelen embereket dolgozni, több, mint felelőtlenség, és ráadásul zéró empátiáról árulkodik, továbbá a munkaerő piac nem ismeretéről is.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a kisebbség állandó félelemben él, vajon mikor lövik le, lőnek rá, és mikor szeparálják le a gyerekét a „normál” iskolatársaitól csak azért, mert sötétebb a bőrszíne.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol hátrány ér azért, mert fekete, ázsiai, meleg vagy nem keresztény vallású vagyok, ráadásul az alkotmányban rögzítve van a „kereszténység” vagy a „házasság férfi és nő között” .

* Nem akarok olyan országban élni, ahol félkatonai szerveztek legálisan masírozhatnak az utcákon, megfélemlítve az embereket.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol nem mondhatom ki/írhatom le szabadon a gondolataimat, mert a hatóságnak az nem tetszik.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a köztársasági elnök nem tud helyesen írni (vagy az apparátusa) A spell checket kb 20 éve feltalálták.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol mindenre mindenáron bűnbakokat akarnak keresni, ahol boszorkány üldözés folyik, és aki nem tetszik, vagy ellent mer mondani, annak egy koncepciós pert akasztok a nyakába- ez a legdurvább sztálinista időket idézi.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol Kína a követendő példa: azt hiszem nem ők a jó irány. Nem vagyok benne biztos, hogy EU tagállamként egy kommunista diktatúrát kellene példának állítanunk.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a munkaadóm akár azért is felmondhat nekem, mert valami nem tetszik neki a magánéletemben. Sőt, akár indoklás nélkül is felmondhat, vagy már a 40 órás munka hét sem lesz elég és a szabadságomat is csökkentenék. (lásd az új munka törvénykönyve tervezetét)

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a hatalmon lévők nem ismerik azt a szót, hogy „elnézést, hibáztunk”, vagy „elnézést, elszámítottuk magunkat” és a saját hibáikért másokat tesznek felelőssé, vagy másokat kényszerítenek különböző lépésekre, mert ők valamit elszámoltak ). Jó példa erre, a munkaadók számára előbb ajánlott, majd szinte kötelezővé tett béremelését, mivel az új adótörvények szerint pont a legkevesebb jövedelműek jártak a legrosszabbul.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a legkisebb jövedelműekről húzzák le a bőröket, miközben a nagyobb jövedelem sávban lévőknek több marad a zsebében. (utánaszámoltam: nekem több lett volna a jövedelmem az új adó szabályok miatt, de aki 300 bruttó alatt keres annak meg csökkent a jövedelme).

* Nem akarok olyan országban élni, ahol különféle segély alapokat hoznak létre, amiből aztán eltűnik a pénz (lásd iszapkár-alap), vagy a nagy dirrel-durral beharangozott alapokba mindenkitől elvárják, hogy fizessen be, de a miniszterelnök egy fillért sem ad a közösbe (lásd állam adósság csökkentő alap).

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a hatalmon lévők kontorllárására fenntartott összes szervezetet megszüntetik, vagy jogköreit csorbítják (l. Alkotmánybíróság, költségvetési tanács, érdek egyeztető tanács, stb.)

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a nyilvános parlamenti vitát vagy a bizottsági egyeztetéseket kikerülve, utolsó pillanatos módosító indítványokat raknak a törvénybe, majd szavaztatják azt meg- ezzel kárt okozva az országnak (lásd a dohány törvényt például, ami laza 20 milliárdos bevétel kiesést eredményezett, kíváncsi vagyok ezt kikkel fizettetik meg)

* Nem akarok olyan országban élni, ahol akárki is felhívja az aktuális hatalom figyelmét egy kockázatra, vagy netán tévedésre, hibára, azt azonnal „hisztinek” minősítik, vagy „személyes ambíciók kiélésének” aposztrofálják, még akkor is, ha az az Európai Bizottságtól, az Európa Parlamenttől vagy az amerikai külügyminiszertől érkezik.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol ha valakiről olyan hang felvétel, e-mail vagy twitter bejegyzés kerül elő, ami nem méltó egy politikushoz, azt nem hogy nem büntetik meg, nem mondatják le, de még jópofának is tartják. (lásd gyöngyöspatai polgármester megfenyegetése, vagy kormánypártunk által delegált európai parlamenti képviselőnk trágár twitter bejegyzései)

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a hatalmon lévő politikusok elfelejtették annak a szónak a jelentését, hogy „alázat”, ahol csak azért mert hatalmon vannak, azt hiszik ők a törvények felett állnak (lásd. A kormánypárt frakció vezetőjének esetét a lézeres trafi figyelővel, ami ugye elvileg tilos),továbbá elfelejtették, hogy akik megválasztották őket, le is válthatják őket.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol hülyének nézik az embereket.

És azt hiszem, még fel tudnák sorolni pár dolgot, mert ami Magyarországon megy, az több, mint aggasztó. Nekem semmi kedvem megfélemlítve élni, semmi kedvem beállni egy olyan sorba, ahol megmondják mikor, mit csinálhatok. És a legkevésbé sem tűröm el, hogy a napi politika beleszóljon az életembe. Mert ez még az enyém.