2012. január 23., hétfő

Álláskeresési tanácsok - Madridhoz

Lehet, ez egy kicsit hiánypótló post azoknak, akik úgy döntenek, megpróbálkoznak állást keresni Madridban. Az alábbiakban nagy részt a saját, illetve a baráti köröm tapasztalatát írom le, nyilván, sok az általánosítás, és külön kiemelném, hogy elsősorban Madridra vonatkozik.
Hozzáteszem, hogy 6 év gyakorlatom van emberek kiválasztásában, de ezen tapasztalatok némelyike itt Madridban nem feltétlenül bizonyult használhatónak.
tehát, hogyan is kezdjünk hozzá?
A kezdetek
Először is, kell egy spanyol nyelvű önéletrajz. Ez elengethetetlen, még akkor is, ha multinacionális céghez tervezünk pályázni. Ha direkt egy általuk preferált cég oldalán pályázunk, persze, akkor lehet angol nyelvű is az önéletrajz, de ha az általános állás portálokon pályázunk (infojobs, monster, infoempleo, adecco, randtsad, manpower..) akkor muszáj spanyol nyelvű önéletrajzzal rendelkezni.
Másodszor kell egy jó kísérőlevél. Azt tanácsolnám, hogy ebből legyen minimum 2-3 féle sablonunk, amit tudunk variálni ahhoz az álláshoz, amire éppen jelentkezünk. Általánosságban egy fejvadásznak, vagy egy HR-esnek kb. fél perce van, hogy eldöntse, foglalkozik-e velünk a továbbiakban, vagy sem, ezért egy jó kísérő levél, amiben összefoglaljuk a tapasztalatunkat, készségeinket és nyelv tudásunkat, egy jó állás záloga lehet.
Nagy előny, ha van spanyol telefon számunk és spanyol címünk egy jó tanács: nem kell, hogy oda legyünk bejelentve, senki sem fogja ellenőrizni. A spanyol telefon szám pedig azért kell, mert nem szívesen hívnak külföldi számot a HR-esek, vagy a fejvadászok. (megjegyzem, ez magyarországon is így van, több fejvadásszal is konzultáltam, mielőtt itt elkezdtem állást keresni). Tapasztalat: amíg nem volt spanyol számom egy alkalommal csörgött a mobilom, mikor lett, akkor kezdtek el igazán keresni.
Ha már megvan az önéletrajz, a kísérőlevél, és regisztráltunk a portálokra, akkor el is kezdhetünk állást keresni. Előbb-utóbb mindenki megtalálja, mi a számára legmegfelelőbb keresés, az ilyen oldalakon sok szempont lehet keresni, ebben mindenki a saját igényeire és elvárásaira kell hagyatkozzon.
Egy nagyon fontos tanács: olyan oldalakon, ahol bármilyen formában pénzt kérnek a regisztrációért, oda soha ne regisztráljunk, illetve ú.n. fizetős "premium" szolgáltatásokat sem érdemes igénybe vennünk, nem tudnak többet, mint a normál szolgáltatás, ami ingyenes.
Ha már jelentkeztünk egy csomó állásra, és tényleg megfeleltünk a feltételeknek (ha nem, azonnali kizáró ok, ne is várjuk, hogy felhívnak), akkor elkezdődik a várakozás izgalmas és idegőrlő időszaka. Én javasolnám, hogy ha komolyan állást keresünk, akkor minden portálon naponta nézzük meg az új állásokat és azonnal jelentkezzünk, ha találunk nekünk valót, a mostani időkben a gyorsaságunk jutalma lehet egy jó állás.
Az első interjúk
Nagy való színűség szerinte először egy munka erő közvetítő cégtől keresnek meg, egyszerűen azért, mert ők hirdetnek a legtöbbet. (a hirdetések 80-90%-át nem közvetlenül a munka társakat kereső cégek postolják)
Mikor végre csörög a telefonunk a várva-várt interjú ügyében, mindig legyünk együtt működőek, és rugalmasak a mostani időkben nagy szó, ha valakit behívnak egy interjúra, ne keltsünk azzal rossz benyomást, hogy a fejvadász által javasolt időpont nekünk nem megfelelő, vagy ha valami halaszthatatlan dolog miatt tényleg nem az, akkor ajánljunk fel egy időpontot, vagy többet, hogy lássák, rugalmasak, kompromisszumkészek vagyunk. Arra azonban vigyázzunk, hogy lehet, ha a HR-es időpontja nekünk nem jó, akkor nem biztos, hogy lesz másik lehetőségünk, hiszen van bőven jelentkező 1-1 állásra. Tegyük fel, hogy megvan az interjú időpontja, így elkezdhetünk készülni.
Általánosságban elmondható, hogy amikor egy munka erő közvetítő céghez megyünk interjúra, akkor itt Madridban, nem kell annyira kiöltözni: ez azt jelenti, hogy mondjuk férfiaknak nem kell öltöny nyakkendő, hanem elég egy szövet nadrág (netán nem koptatott farmer) -ing-zakó kombó, hölgyeknek egy nem farmer nadrág+blúz vagy igényesebb pulóver. Ezen magam is meglepődtem, ugyanis Magyarországon már a fejvadászhoz is mindig kosztümbe mentem...itt pedig olyat is láttam, hogy valaki térningruhában (!!) jött ki egy interjúról. Szóval a lényeg, hogy legyünk ápoltak, igényesek magunkkal szemben, mert ha magunkkal szemben nem vagyunk azok, a munkákkal szemben sem leszünk.
Mindenképpen legyen nálunk aktualizált önéletrajz (ezt kérik is), lehetőleg az ilyen alkalomra készítsünk egy olyan verziót, amiben kicsit jobban kiemeljük a pályázott álláshoz kapcsolódó tapasztalatainkat.
Ne lepődjünk meg, egy interjú egy munka erő közvetítőnél nem tart tovább 20 percnél. Ezalatt főleg nem mi fogunk beszélni, de általában a következőkre kérdeznek rá:
-tanulmányok, esetleg a munkához kapcsolódó tantárgyak
-tapasztalat- készüljönk fel hogy max.1-2 mondatot szánjunk 1-1 eddigi munkakörünkre
-munkahely változtatások okai
-jelenlegi álláskeresés célja, motivációja
-általános kérdések: kezdési időpont, miért lenne jó nekünk az állás stb.
Minden mást ők mondanak el. ki a cég, aki hirdet, mi a munka, mik az elvárások, mi a fizetés..a fizetésnél max annyit kérdez, hogy megfelelne-e nekünk...
Azt tudni kell, hogy a fejvadász cégek nagy részének az az érdeke, hogy minél több pályázatot küldjön el egy állásra, konkrétan az Adecco olyan szerződést köt a cégekkel, hogy vállalja, hogy naponta X önéletrajzot eljuttat, ezért ezeknek a cégeknek a szűrője nagyon, hogy úgy mondjam "lyukacsos", vagyis könnyen átcsúszik az első körön az ember, de ez még nem jelenti azt, hogy mondjuk az állást hirdető céghez be is hívják.
Az olyan ígéretket, hogy majd hívjuk, nem kell komolyan venni- vagy igen, vagy nem...
Amennyiben rendben van minden a fejvadász minden esetben azt fogja mondani, hogy továbbítja az önéletrajzunkat a kliensnek és majd jelentkezik, hogy hogyan tovább.
A folyamat további eleme, hogy ha nyelvtudás kell az álláshoz azt le szokták tesztelni.
Nyelvi tesztek
Sajnos, itt Madridban a fejvadászok nem beszélnek idegen nyelvet. (kivétel a Talen Search People- de ők erre is specializálódtak). Tehát nem tudják letesztelni normálisan a nyelvtudásodat, és ha olyan helyzetben vagy, mint én, hogy a szóbeli és a munkahelyen használt angolod nagyon erős, de mondjuk nem vagy profi nyelvtanból (uram bocsá, külföldön tanultál, de nem nyelviskolában), akkor nem egyszerű ez a kérdés. ugyanis, mivel nem tudják felmérni a nyelvtudásodat, ezért mindenféle haszontalan és sokszor hibás tesztet iratnak veled. A legjobb tesztje tapasztalatom szerint az Adecconak van, és nem csak azért, mert ez több modulos, szövegértésből és nyelvtani tesztből áll, hanem azért is, mert ezt linkben elküldik az emil címedre, így nem ott a munkaerő-közvetítő irodában kell megírnod, ahol nyüzsgés és zaj van, hanem megteheted otthon, nyugalomban.
De töltöttem már ki olyan fénymásolt papíron lévő 10 kérdéses tesztet is, aminek a 10 kérdésből 7 eleve hibás volt és a válaszok is vagy mind hibások voltak, vagy több jó lehetőség is kínálkozott, na itt találd ki, melyikre gondoltak. Persze, mikor szóvá tettem a munkaerő-közvetítő munkatársa megvonta a vállát- persze, hiszen ő egy büdös szót nem beszél angolul, meg aztán neki édesmindegy, van elég jelentkező, valakinek csak megfelel a tesztje.
Szóbeli interjúd valószínűleg csak a leendő munkáltatóval lesz, ha lesz egyáltalán.
Az előny (és a hátrány) viszont az, hogy egy-egy munkaerő közvetítőnél, ha már megvolt egy teszted, akkor nem kell újat írni- hacsak nem a teszt a vártnál rosszabbul sikerült és nem akarod, hogy azt csatolják az anyagod mellé, akkor a későbbiekben írhatsz újat.
A második kör- az előkészületek
Ha tújutottál a fejvadászokon és végre behívtak ahhoz a céghez, aki ténylegesen hirdeti az állást, már félig nyert ügyed van.
Egyrészt tudni kell, hogy egy-egy cég nem hív be 5-6 jelentkezőnél többet 1-1 állásra, egyrészt mert nincs annyi idejük, hogy sok embert meghallgassanak, másrészt meg a fejvadászoktól kapott kiértékelő lap +önéletrajz+kísérőlevél alapján meghozzák a döntést, hogy kit hívnak be. Az ilyen cégeknek lehet olyan preferenciájuk, amit nem osztanak meg munkaerő közvetítőkkel, mert nem lenen etikus (pl. nem, kor, családi állapot, ne adj ég, nezetiség-sajnos ez van, ez bármennyire is inkorrekt, és nem szabad némelyikre rákérdezni, de egy cég végülis maga dönti el kit akar alkalmazni, pláne, ha van miből válogatni)
tehát behívtak minket a céghez interjúra. Mindenek előtt nézzünk utána a cégnek. nézzük meg jó előre merre van, készüljünk úgy, hogy inkább előbb érjünk a környékre, mint később, és mielőtt elindulunk az interjúra, fetétlenül keressünk rá a cégre a neten. hova valósiak, mivel foglalkoznak, esetleg valami jó hír velük kapcsolatban...mindezek hasznosak lehetnek. (pl. amikor az előző cégemhez mentem interjúra, megkérdezték mit tudok róluk, azt feleltem, hogy nálunk Kraft-jacobs -Schusardnak hívták régen a céget, elmodntam hogy Magyarországon milyen termékeiket árusítják- és meglett az állás!).
Soha ne késsünk egy interjúról, sose érkezzünk ápolatlanul vagy korgó gyomorral. Intézzük úgy, hogy legyen időnk még bemenni egy kávézóba egy kv-ra, vagy egy szendvicsre, ha éhesek vagyunk, és ellenőrizzük a megjelenésünket a mosdóban- ez nem csak hölgyekre vonatkozik. Be kell valljam, én egyszer azért nem vettem fel egy jelöltet, mert ápolatlanuk jelent meg: fokhagymaszag, zsíros haj, másnapos ruha szag. És ez még Magyarországon volt.. itt, amikor annyi jelölt van egy állására, a szuper önéletrajzunkat képviseljük egy hozzá illő igényes megjelenéssel is.
A második interjú
Ha rendesen felkészülve, pontosan megérkezünk, jöhet a második kör. Megijedni nem kell, semmi olyat nem kérdeznek, amit egy normál interjún nem szoktak, hacsak azt nem, hogy mióta vagyunk Madridban, miért vagyunk itt, stb. ha még nem élünk Spanyolországban, akkor megkérdezik, miért szeretnénk...
itt már lehet számítani idegen nyelvű társalgásra, amennyiben az állás ezt megkívánja.
Valószínűleg az első kör egy HR-essel lesz, vagy ott lesz egy HR-es és esetleg a leendő főnökünk.
nem kell túlpörögni az interjút, de őszintén, lényegretörően kell válaszolni. A HR.es dolog az, hogy kellemes légkört teremtsen, de ne essünk a ló túloldalára: a HR-es nem a haverunk, legyünk közvetlenek, a testbeszédünk legyen nyílt (ne tegyünk keresztbe a karunkat magunk előtt, mindig nézzünk az illető szemébe, ha hozzá beszélünk, ne dőljünk hátra a székben, hanem összpontosítsunk a beszélgető partnerünkre), de kizárólag a munkába vágó kérdésekre válaszoljunk, ne hagyjuk magunkat belevinni magánéleti kérdésekbe, és semmiképpen ne lazuljunk le, illetve ne mondjuk negatív dolgokat az előző vagy a jelenlegi munkahelyünről, szorítkozzunk a tényekere. igyekezzünk kiemelni a munkához kapcsolódó tapasztalatainkat, esetleg egy-egy korábbi munkahelyen elért eredményeinket. Ha arra kérdeznek rá, hogy milyen negatív tulajdonságunk van, arra is tudni kell válaszolni- elmondod rá a választ és azt is, hogyan korrigáltad a hibát, így azonnal látják, hogy tisztában vagy a hibáiddal, de kontrollálod őket, illetve, a munkában (mint ahogy másban sem) tökéletes nem létezik, de problémamegoldás igen.
Az interjú végén, ha ők nem mondják, te nyugodtan rákérdezhetsz a kiválasztás további folyamatára. Itt azonnal megtudhatod, lesz-e újabb kör (ha igen valószínűleg egy területi vezetővel) vagy nem, és mennyi időn belül értesítenek a döntésükről.
További körök
Ha van több kör, akkor az valósznűleg azért van, mert a közvetlen vezető nem illetékes a döntésben, vagy esetleg több területtel is össze kell dolgoznod, így több terület is látni akar. Ezek az interjúk általában rövidebbek, nagyobb vonalakban kérdeznek rá a tapasztalatodra, mert ilyenkor általában már tényleg csak 2-3 ember van már csak versenyben egy állásért, és megvan a preferált ember, de a magasabb szintű vezető esetleg észrevehet olyan adottságokat, amiket az előző nem, vagy, amennyiben társosztályokkal/területekkel dolgozol később együtt, esetleg nekik lehetnek pro és kontra érvei. Az interjú szabályai itt is ugyanazok, esetleg több kérdés hangozhat el ügyfelekkel, más területekkel közti együttműködésről, sokkal inkább szakmai kérdések kerülnek előtérbe.
A végén minden esetben azt mondják, hogy vagy ők, vagy a munkaerő közvetítőn keresztül valaki jelentkezni fog.
A várakozás
A legidegőrlőbb az egész álláskeresési folyamatban a várakozás és a bizonytalanság. Jobb esetben adnak egy visszajelzést róla, hogy milyen voltál az interjún és felvettek-e vagy sem, rosszabb esetben a visszajelzés is elmarad.
Egy-egy állással kapcsolatban nincs meghatározott idő, hogy mennyi idő alatt kell visszaszóljanak.
Nekem amikor az első munkámat megkaptam, az interjúról éppen hogy hazaértem (kb. 1 óra) már hívtak, hogy felvettek. Aztán van olyan, hogy hetekig nem lejentkeznek és egyszer csak csörög a telefon. nekem a második munka ügyében vasárnap délután csörgött a telefon, hogy másnap menni kellene reggel.
A jelenlegi helyzetben muszáj rugalmasnak lennünk, amennyiben állást keresünk, ha másért nem, azért, hogy meglegyen az első spanyol állásunk.
Anyagi részletek
Spanyolországban a minimálbér 671 EUR, ezt 14-szer fizetik ki egy évben.
Nyilván a minimálbér csak egy mankó, azért ennél többet szoktak keresni, az átlagbér olyan 1500-1600 EUR. Az állásajánlatoknál éves bruttóban szokták megadni a fizetést, de mivel nem mindig írják oda, hogy 12 vagy 14 kifizetés van (júliusban s decemberben egy havi extra), ezért mindig érdemes elosztani az éves bruttót 12 vel vagy 14-e, hogy megtudjuk, mennyi is az annyi. A fizetéseknél irtó nagy a szórás, és ágazatonként változik, mondjuk egy adminisztrátori titkárnői állás olyan 1200 körül fizet, egy könyvelői ennél jobban, olyan 1600-2200 között (nemvezető beosztás) , de rengeteg függ attól, hogy milyen helyen dolgozol, van, ahol éves szinte + 2000 eurt fizetnek extra nyelvtudásért. természetesen ha olyan szakmában dolgozol, akkor éjszakai, hétvégi pótlékok itt is vannak.

Itt is igaz, hogy ha megvan az első állásunk, már könnyebben találunk munkát, mert ittenei tapasztalatot is be tudunk írni, és munka mellett nincs akkora nyomás, és jobban is tudunk válogatni, mi az, amiért megéri váltani.
Remélem sikerült valamennyire segítenem eligazodni azoknak, akik Spanyolországban szeretnétek munkát találni, bár hozzáteszem, sok minden nem csak Spanyolországra, de úgy általában az álláskeresésre is érvényes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése