2012. május 1., kedd

Puente

A puente szó spanyolul hidat jelent. Ezt a kifejezést azonban nem csak a hidakra használják, hanem azokra az alkalmakra is, amikor egy-egy ünnepnap csütörtökre, keddre esik, tehát a hétfő vagy a péntek ilyenkor automatikusan hozzájön az ünnepnaphoz (az a nap a puente, a híd) és máris kapunk egy minimum 3 napos hétvégét. A spanyolok imádják a puentékat, amikor csak lehet élnek vele. Amúgy is rengeteg ünnepnapjuk van (festivos). Januárban ugye a Reyes Magos (Háromkirályok, január 5-6), aztán februárban semmi, de márciusban már megint egy nap (jó esetben péntekre vagy hétfőre esik, és így máris 3 nap lesz), aztán áprilisban Semana Santa, amikor ugyan csak nagypéntek és előtte való nap, csütörtök az ünnep, de mivel semana santa (szent hét) ezért sokan kiveszik a hétfő-kedd -szerdát is, így egy hétre el tudnak utazni, mindegy hová, csak dolgozni ne kelljen. Ráadásul egyes tartományokban a húsvét hétfő is ünnep (pl a katalánoknál, vagy  Navarrában)így plusz egy nap rájön az egy hetes vakációra. Aztán jön a május 1,  ami idén keddre esett, tehát előtt hétfőt "puentézték", és május 2 pedig Madrid tartományi ünnep, ergo ez a hétvége pl. 5 napos volt. És még sorolhatnám, mert gyakorlatilag minden hónapra jut valamilyen helyi, tartományi, vallási vagy állami ünnep. Hivatalosan 12 állami és vallási ünnepnap van a naptárban, ami munkaszüneti nap is egyben., erre jönnek rá a tartományi meg a helyi ünnepnapok.  Komolyan, itt szinte nem is kell szabadságot kivenni, mert ezeken az ünnepeken olyan jól kipiheni magát az ember, hogy szinte már kedve támad visszamenni dolgozni, hogy hasznosnak érezze magát!
Tavaly decemberben pl. dec 6 és 8 is ünnep volt, ezek a napok keddre és csütörtökre estek, nosza az emberek nagy többsége a komplett "puentézte", vagyis kivették a maradék napokat és egy hét vakáció karácsony előtt! Elképesztőőőő! Emlékszem akkor robbant ki az a botrány is, hogy a kormány pedzegette, hogy amelyik ünnepet csak lehet elmozdítja péntekre vagy hétfőre, mert ezek a puentének kivett plusz napok rengeteg veszteséget okoznak a gazdaságban. Persze a tervet nem kivitelezték, mert beletört a bicskájuk a helyi katolikus vezetők ellenállásába, miszerint vallási ünnepet kizárt, hogy bárhová is elmozdítsanak. Az ellenállás akkora volt a tartományok részéről is, hogy a kormány visszavonulót fújt, egyelőre legalábbis.
A másik oldala ezeknek a puentéknak meg az, hogy rengeteg bevételt generálnak a belföldi turizmusnak- ugye ezeken a napokon az emberek többsége elutazik, amint az idő lehetővé teszi a tengerpartra, a téli puentékon meg a helyekbe, ezáltal akik a turizmusból élnek, ilyenkor nagyot tudnak kaszálni. Úgyhogy ez némiképp kompenzálja a kieső bevételeket a gazdaságban.
tavaly mi is egy ilyen puentén voltunk Cullerában,a  tengerparton, meg a semana santán látogattam haza, de tényleg, ilyenkor igyekszem a legjobban kihasználni az időt. Persze okosan kell csinálni, hiszen ilyenkor szinte mindenki útnak indul és az autópályán kilóméteres dugók vannak- tehát éjjel vagy hajnalban kell elindulni, de így is valószínűleg a visszafele út egy részét dugóban töltöd. Idén az Iberia pilótái bejelentették hogy a húsvétot követő minden puentén sztrájkolnak, valamint minden pénteken és hétfőn, ezzel előre vetítették, hogy gyakorlatilag a teljes főszezoni repülőgép forgalmat tönkreteszik. Az ok az volt, hogy az Iberia új, diszkont légitársaságot vezet be, és a régi Iberiások féltették a munkahelyeiket. (a bolondoknak eszükbe sem jutott, hogy max áthelyezik őket az új légitársasághoz de kirúgni senkit sem fognak, és hogy ez nem hogy csökkent, de generál munkahelyeket). A lényeg, hogy csodák csodája, 3 hét ilyen péntek-hétfői sztrájk után megegyeztek az anyacéggel...,mert a puente nekik is egy óriási bevételi forrás.
Sokszor, amikor azt mondom, hogy a spanyolok lusták, ezt is értem alatta: mindnen alkalmat megragadnak arra, hogy kiszakadjanak a munkából. Pedig ez nem lustaság, csak szimlán el vannak kényeztetve. Ennyi ünnep ugye abból is összejön, hyog a sok állami és vallási ünnep mellet az autonóm tartományoknak joguk van a saját ünnepeiket is berakni a naptárba, és megünnepelni + az egyes városoknak, de még a legkisebb falunak is van falunapja, vagy saját ünnepe, amikor megáll az élet és munkaszüneti nap van az adott városban. Nekünk, magyaroknak ez egy eléggé nehezen érthető dolog, hiszen nálunk minden munkaszüneti nap államilag szabályozott és a parlament dönthet arról melyik nap lesz munkaszüneti nap, sőt nálunk ugye még a "puentékat", a a hosszú hétvégéket is szabályozzák, legtöbbször úgy, hogy előtte, vagy utána szombaton dolgozni kell. Na, itt ezt az előtte vagy utána szombatot egyszerűen nem ismerik, amikor egyszer elmeséltem, egyenesen felháborítónak tartották, hogy már ez micsoda barbár szokás, szombaton ledolgoztatni a puentét? Hát igen, ilyenek a spanyolok :o)

2 megjegyzés:

  1. Ilyenkor én is irigylem a spanyolokat, és gondolom, nem úgy van, mint nálunk, hogy a puentenapokat utána szombaton le kell dolgozni (amit én mindig is tök feleslegesnek és baromi nagy pazarlásnak tartottam az állam részéről).

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szimpatikus ország, és blog is, természetesen. :)

    VálaszTörlés