Hallgatásom története

Nem sűrűn szoktam mentegetőzni, hogy bocs, hogy régen nem írtam, most mégis ezt kell tennem.
Március van, és még csak 1 postot írtam idén a blogba, szégyellem is magam érte.
Az van, hogy tavaly dec 31-el megszűnt az addigi munkahelyem, a laza kis spanyol multi, itt a közelben, a mai napig siratom, mert közel volt, jó volt a társaság, nem dolgoztam halálra magam és mégis sikereim voltak a munkámban, rugalmasak voltak és még a fizetés sem volt rossz. De december végével az egészet kilőtték Panamába, Manilába, Bulgáriába, meg még ki tudja, hová. A dolog nem ért felkészületlenül: ugyan az egészet hivatalosan december közepén kommunikálták, de 10 év ebben a szakmában eléggé megtanítja az ember lányát arra, hogy figyeljen a jelekre és a kis piros jelzőfény idejében felkapcsolódjon az agya egy rejtett zugában. Én október óta biztos voltam abban, hogy megszűnik a munkám. Novemberben már küldözgettem a CV-ket, de igazán decemberben kapcsoltam rá. Olyannyira, hogy decemberben már járkáltam is az interjúkra.
A spanyol törvények értelmében nekem már jár munkanélküli segély, kb 6 hónapig, tehát nem kellett volna elkapkodnom a dolgot ennyire, de nem akartam munka nélkül maradni, elhatároztam, hogy márpedig akkor is nyugodt ünnepeket szeretnék, nem akarok  úgy karácsonyozni, hogy minden bizonytalan. Talán mégis inkább várnom kellett volna, de én úgy éreztem, hogy dolgoznom kell, mert az idegeskedés a bizonytalanság mindennél rosszabb. Most már tudom, hogy ez nem így van.
Szóval a decemberi interjúdömping vége az lett, hogy december 19-én este közölték velem, hogy felvettek. Álmaim pozíciója: egy hasonló központban egy hasonló munkakör, plusz egy 50 fős csapat egy nagyon jó fizetésért. A cég nem volt közel: tömeggközlekedve oda és vissza is 1,5 óra volt az út, de úgy voltam vele, ez életem lehetősége, meg a pénz sem rossz, 2 hónapon belül veszek egy kocsit és az utazás is lerövidül.
December 26-án, egy valóban remek karácsony után már mentem is tanfolyamra. Igaz, hullafáradt voltam, az év vége a cégnél is megterhelő volt, a karácsonyra is mindent beleadtam, hogy jól sikerüljön (megérte), és mivel reggel 8-ra kellett menni a  tanfolyamra, 5:20-kor keltem. Az vigasztalt, hogy viszonylag korán otthon tudtam lenni, a 17:50-es buszt elcsíptem szinte mindig. Dec. 31-én leszámoltam a régi céggel, és jan. 2-án aláírtam a szerződésemet.
na itt jött az első pofon. A szerződésemben évi 5000 euróval kevesebb bér volt benne, de mivel nagyon általános volt (nem részletezte a bonust, nem részletezte az egyéb pótlékokat) akkor azt mondta a HR-es,  hogy a bonus e fölött jár meg persze a nyelvpótlék is. Mivel az éves brutto azért egy picivel több volt , mint eddig (és mivel találtam munkát időközben leálltam a kereséssel), aláírtam a szerződést.
Aztán kezdődött az őrület. Kiderült hogy a munkaidő nem 6-ig, hanem 7-ig tart, és az is, hogy nem reggel 9-től, hanem 8-tól, mivel ahhoz, hogy reggel 9-kor elinduljon a szolgáltatás elő kell készíteni bizonyos dolgokat, plusz egy reportot is elküldeni, amit előző nap nem lehet megcsinálni, mivel a rendszer éjjel frissíti az adatokat. Tehát reggel 5:20-kor keltem, hogy 8-ra beérjek, és este 7-ig lévén ugyan a munkaidőm, de én onnan fél, 3/4 8 előtt sosem jöttem el, sőt, heti 2 alkalommal átlagban kb este fél 10-ig, 10-ig ott voltam.
A 9-19 -ig lévő munkaidőmben hivatalosan volt 2 óra ebédszünet. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy ha szerencsém volt, akkor 15 perc alatt megettem a szendvicsemet, de az esetek nagy részében ez nem volt egészen 15 perc, mert már dolog akadt.
ha ez még nem lenen elég, akkor volt egy jó fej, de hozzá nem értő főnöknőm, aki ugyan ismerte a céget és a folyamatokat, mint a tenyerét, de a kampány, az ügyfelet és a folyamataikat ne, és folyamatosan beleszólt olyan dolgokba, amibe nem kellett volna. Magyarul az én munkámat is meg akarta csinálni, és ugye sok bába közt elvész a gyerek...
Az ügyfél pedig egy büdös paraszt volt, mindjárt 2 példányban, szerencsére a másodpéldány eltűnt 3 hát után, de így is úgy beszéltek velem és a beosztottjaimmal, ahogy én a kutyámmal sem beszélnék. Mondjuk úgy hogy se nem voltak professzionálisak, de még az alapvető udvariassággal sem voltak tisztában.
Magyarul reggel 5:20-kor keltem minden nap, dolgoztam 12-14 órát, ha szerencsém volt elértem az utolsó 21:05-ös buszt Alcalából, ha nem, akkor Axelt hívtam fel, hogy vigyen haza,v agy a kolléganőm vitt haza, vagy taxival mentem haza potom 25 euróért.. És mikor hazaértem, akkor meg itthon ment a veszekedés, mert Jani (teljesen igaza volt) nehezen viselte, hogy széthajtom magam, hogy csak arra járok haza, hogy bezuhanjak az ágyba. (szó szerint). Semmi másra nem volt időm, senkire és semmire. És akkor megérkezett az első fizetés. 300 euróval kevesebb, mint az előző cégnél. Kiderült hogy az éves bruttóban benne van a bonus, tehát 14x fizetik ki, és hogy nekem nem jár a nyelvpótlék.. hazaérve, megnéztem, hoyg mennyi lenne a munkanélküli segélyem. A különbség 100 euró volt. (89,95 a havi bérlet). magyarul, ha otthon vagyok munkanélkülin,. akkor 100 euróval kevesebbet kapok ugyan, de nem kell napi 14 órát dolgoznom, nem kell reggel 5:20-kor kelnem és este 10-re, vagy még később hazaérnem, és nem kell ezt a sok sz@rt elviselnem bent. Ekkor volt az a pont, amikor elengedtem a munkát. Lehatároztam, hogy inkább kirúgatom magam, de én ezt nem vagyok hajlandó tovább csinálni. A sok idegeskedéstől a gyomrom kezdte feladni a szolgálatot, a magánéletem romokban hevert, síkideg voltam, és senkire és semmire nem volt időm. elkezdtem éjjeelente munkát keresni mivel sokat aludni az állandó pörgés miatt nem tudtam (éjjel si járt az agyam a benti dolgokon). Azzal is tisztában voltam, hogy nem fogok tudni ilyen munka mellett interjúkra járni. Aztán ahogy elkezdtek jönni a telefonok, egyre biztosabb voltam, benne, hogy minél előbb le kell zárnom a céggel ezt a bazárt. És akkor eljött február 15, péntek. Valahogy már reggel úgy mentem be, hogy ez lesz az utolsó munkanapom. És akkor megint belekötöttek valamibe, és kiszaladt a számom, hogy szerintem ezt itt fejezzük be., ennek így semmi értelme. Egyszerűen megmondtam nekik, hogy rúgjanak ki, engem nem zavar. 1 órán belül a kezemben voltak a papírok. olyan nyugalmat és felszabadultságot éreztem, mint azelőtt még soha. Otthon voltam fél hatkor, beregisztráltam a munkanélküliek honlapjára, kértem időpontot, és elkezdtem munkát keresni. Az egyetlen pozitív amit el tudok róluk mondani, hogy kifizették a túlóráimat, már azokat, amik munkaidő előtt és után voltak a két óra ki nem vett ebédszüneteimre járó túlórákat nem kaptam meg, de még így is, ezek nélkül is 60 órát fizettek ki jan 8 és feb 14 közöttre..hát no comment..
Azóta itthon vagyok, igen, most a spanyol állam fizet majd, de lehet nem is sokáig, mert folymatos az érdeklődés, voltam már interjún  és megyek is, kb 3-4 helyen vagyok benne a kiválasztási folyamatokban (egy körön túl), tehát biztos vagyok benne, hogy hamar alakul valami, a nyugalom mindenért kárpótol.
A tapasztalatokat, amit az elmúlt két hónapban szereztem, nem fogom elfelejteni, a "hogy ne csináljunk call center kampányt" című leendő könyvemben azt hiszem részletesen leírom majd :)
 Megtanultam, hogy nem szabad azonnal elfogadni valamit, mert azt hisszük, hogy nem lesz másik. Nem lehetek olyan kishitű, hogy ne higgyem el, hogy jobbat érdemlek. nem szabad meghunyászkodni, kell egy kis türelem ahhoz, hogy a megfelelő állás jöjjön, de ha magamat alulértékelve, meghunyászkodva bármit elvállalunk bármennyiért, akkor azzal biztos, hogy nem teszünk jót magunknak. Inkább monjdak nemet elsőre egy állásra, mert biztos, hogy azzal fogok helyet hagyni annak, ami nekem a legmegfelelőbb.